Folytatódik a KatonaSuli-program
Szöveg: Révész Béla | 2012. január 20. 17:25A tavalyi sikeres sorozatot folytatva a KatonaSuli-program keretén belül idén is iskolás honvédelmi szakkörök látogatnak el minden hónapban a debreceni Kossuth-laktanyába. Januárban a magyar katonák missziós, azon belül is afganisztáni szerepvállalását ismertetik a diákokkal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítői.
A diákok megismerkedhettek az OMLT (Operational Mentor and Liaison Team – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) és a PRT (Provincial Reconstruction Team – Tartományi Újjáépítési Csoport) kontingenseinek fő tevékenységével, az afgán viszonyokkal a magyar katonák szemszögéből, illetve néhány olyan problémával, amellyel szolgálatuk teljesítése közben szembesülhetnek.
A hallgatóság soraiból előadás közben és után is érkeztek kérdések. A felszereléstől kezdve a missziós mindennapokon és veszélyhelyzeteken át a vallási szokásokig minden érdekelte a diákokat.
A szakkörök résztvevői januárban egymást váltva heti két alkalommal látogatnak a laktanyába, februárban pedig újra kezdődik a „sorozat" – a jövő havi téma a katonai közelharc lesz.