Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Educatio: sikerrel mutatkozott be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. január 20. 18:24

Nagy sikerrel, folyamatos komoly érdeklődés mellett mutatkozott be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az Educatio 12. Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amely január 20-án délelőtt nyílt meg Budapesten.

1595930440
A Papp László Budapest Sportarénában nyitotta meg kapuit január 20-án délelőtt a kétnapos Educatio 12. Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, hazánk első számú felsőoktatási seregszemléje.

A rendezvényen közel kétszáz kiállító, gyakorlatilag az összes magyarországi felsőoktatási intézmény képviselteti magát, standján bemutatva képzéseit és legújabb oktatási fejlesztéseit, taneszközeit, módszereit.

A tavalyi Educatio kiállításon több mint harmincezren vettek részt, így senkit sem érhetett meglepetésként, hogy a péntek délelőtt 10 órás nyitáskor már gyakorlatilag teljes telt ház fogadta az érkezőket az arénában: a pályaválasztás előtt álló diákok hosszú sorokban tolongtak a kiállító intézmények standjai előtt. A tömeges érdeklődés az idő múltával sem csökkent, a bejáratnál újabb és újabb etapokban beengedett sorban állók folyamatosan érkeztek, hogy minél többet tudjanak meg a kiállítókról.

1595930440
Idén első ízben képviselteti magát az Educatión a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amely a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatástudományi Kar, a Rendőrtiszti Főiskola és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyesítésével jött létre 2012. január 1-jével. Az új egyetem a közszolgálati felsőoktatás három tradicionális intézményének erősségeit egyesíti, biztosítva a közszolgálati tisztviselői és tiszti utánpótlást.

Az NKE standja már csak azért is vonzotta a tekinteteket, mert közelében különböző egyenruhát viselő segítők álltak a diákok rendelkezésére és osztották meg velük tapasztalataikat a katonai, rendőri vagy éppen vámigazgatási tanulmányokról, illetve a szóban forgó hivatások rejtelmeiről.

Az egyetem standjánál a nap folyamán látogatást tett dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Bozó Tibor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke, Kovács Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztályának főosztályvezetője, illetve prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Kilátogatott a rendezvényre Molnár Zsolt ezredes, az MH Ludovika zászlóalj parancsnoka is.

1595930441
Dr. Virányi Gergely dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese kérdésünkre elmondja: az első nap tapasztalatai igen kedvezőek. Péntek délutánig több mint 250 kérdőívet töltöttek ki az egyetem standjánál a kiállításra érkezett hallgatók: többségük a lapon egyértelművé tette, hogy további információkra is igényt tartana a képzésekkel kapcsolatban.

„A feltett kérdések alapján az is egyértelműnek tűnik, hogy a fiatalok nemcsak udvariasságból érdeklődnek: jegyzetelnek, elraktározzák az információkat. Sokan eleve célzottan érkeznek a standunkhoz", fogalmaz az oktatási rektorhelyettes. Virányi dandártábornok kiemeli: habár akadnak olyanok, akik még a jogelőd intézményeket keresik, a diákok többsége tisztában van az NKE létével és mibenlétével, és nemcsak az elsődleges információforrás felvi.hu honlap révén, hiszen a kérdőívek szerint kifejezetten sokan látták az egyetemet népszerűsítő reklámot is. Ami a karok szerinti érdeklődést illeti, a pénteki tapasztalatok alapján a Rendészettudományi Kar, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar képzései kapcsán érkezett a legtöbb kérdés és megkeresés az NKE jelen lévő munkatársaihoz.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) hazánk egyetlen katonai képzést folytató egyetemi kara, ahol többciklusú képzési szerkezetben 6, 7 és 8 féléves alapfokozatot adó alapképzésben, illetve 2 és 4 féléves mesterfokozatot nyújtó mesterképzésben lehet részt venni. 2012-ben biztonság- és védelempolitikai, had- és biztonságtechnikai mérnöki, katonai gazdálkodási, katonai vezetői, nemzetközi tanulmányok, illetve védelmi igazgatási alapképzési szakok indulnak. Ezen felül biztonság- és védelempolitikai, katonai vezetői, nemzetbiztonsági és védelmi igazgatási mesterképzési szakon is képzik majd a jövő katonatisztjeit. A Karon honvédtiszt-jelöltként vagy polgári hallgatóként lehet tanulni: a pálya jellegénél fogva a tisztképzésre jelentkezésnek sajátos feltételei is vannak, így az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgán való megfelelés.

1595930441

 Fotók: Dévényi Veronika és Galovtsik Gábor

További képekért kattintson galériánkra!