Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódnak a jemeni tüntetések

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 4. 11:42

Újabb tüntetés volt április 4-én, hétfőn Jemenben, ezúttal a Vörös-tenger partján fekvő Hudaidában. A tömeg a helyi elnöki palota elé akart vonulni, de rohamrendőrök nem engedték, éles lőszert és könnygázt vetettek be ellenük, és több mint 400 embert megsebesítettek – közölték orvosok. Helybeli lakosok egy tudósítónak elmondták: a szervezők hajnali két órára hirdették meg a demonstrációt, amellyel a vasárnapi taizzi tüntetés vérbe fojtása miatt akartak tiltakozni. Néhány ezren vettek részt a hudaidai tüntetésen.

Az egyik szemtanú elmondta, hogy a tüntetőket civil ruhás rendőrök is megtámadták. A helyi kórház orvosai arról számoltak be, hogy az intézménybe kilenc embert szállítottak be lőtt sebbel, 350-et a könnygáz belélegzése miatt, ötvenet pedig kővel találtak el civil ruhás rendőrök.

Ali Abdalláh Száleh elnöknek számos palotája van az országban. A tüntetés idején valószínűleg a fővárosiban tartózkodott.

Az elnök azonnali távozását követelték ismét ellenzékiek a vasárnapi taizzi tüntetésen. A rendőrök szintén éles lőszert és könnygázt, valamint gumibotot használtak. Két ember meghalt, több száz pedig megsebesült. Tíz embert lőtt sebekkel szállítottak kórházba.

A Szanaatól kétszáz kilométerre délre fekvő Taizzban – mint több más városban – február közepe óta rendszeresen tüntetnek, és követelik a 32 éve hatalmon lévő elnök lemondását. Szombaton az ország 19 tartománya közül tizenötben voltak tiltakozó megmozdulások, amelyek néhol rendbontásba és a rendőrséggel való összetűzésbe torkollottak.