Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos lépés a német-magyar szárazföldi haderőnemi együttműködésben

Szöveg: MH Katonai Összekötő Iroda Németország | Fotó: Sándor Roland főtörzsőrmester, Andreas Knops szakaszvezető |  2020. december 18. 15:00

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sikere érdekében a Magyar Honvédség stratégiai partnere a Német Védelmi Minisztérium, illetve a Német Szövetségi Haderő (Bundeswehr) lettek. A partnerség fő indoka, hogy az Airbus helikopterek mellett a szárazföldi haditechnikai fejlesztések nagyobb részét is a német hadiipar által gyártott eszközök teszik ki. A program végső célja, hogy hazánk hadereje egy rég nem látott haderőfejlesztésen essen át.

20201218-koln  (1) másolata

A Keretnemzeti Koncepció (Framework Nations Concept – FNC) keretein belüli együttműködést erősítve, 2019. március 21-én írta alá a két nemzet szárazföldi szemlélője azt a szándéknyilatkozatot, amely a német-magyar szárazföldi erők közötti kétoldalú kapcsolatokat hivatott kiterjeszteni. A kapcsolatok egy eddig nem látott szintre emelése logikus következménye a fegyverzeti beszerzésekből adódó modernizációs törekvéseknek.

A kétoldalú szándéknyilatkozat aláírásával, ugyanakkor megszületett az igény egy koordináló szerv létrehozására is, amely a szárazföldi kapcsolatok keretében folytatott munkát felügyeli. Ez vezetett el a DEU-HUN Szárazföldi Irányítótestület (Army Steering Group) 2019. júniusi megalakításához és a Magyar Honvédség németországi összekötőrendszerének kiterjesztéséhez. Az irányítótestület keretében és annak munkacsoportjaiban, valamint almunka-csoportjaiban folyik azon területek azonosítása, ahol az együttműködés beindítására, vagy intenzívebbé tételére bármely fél részéről igény mutatkozik.

20201218-koln  (2) másolata

Az egyik ilyen jelentős terület az interoperabilitás dimenziója, amely meghatározó eleme a haderők közötti együttműködés hatékonyságának. Az elmúlt évben mind a magyar, mind a német fél jelentős figyelmet fordított erre a területre. A cél az, hogy a Magyar Honvédségben a jövőben rendszeresítendő eszközök ne csupán technikai szempontból mutassanak hasonlóságot, hanem harceljárásaiban is minél inkább erősödjön az együttműködés képessége. Ezen munka keretében választották ki azokat a német szabályzatokat, amelyek meghatározóak lesznek a kialakított szárazföldi képességek interoperabilitása érdekében szükséges magyar doktrínális háttér kidolgozásához.

20201218-koln  (3) másolata

A második szabályzatcsomag (31 darab szabályzat) átadására december 10-én került sor Kölnben, a Bundeswehr Szárazföldi Képességfejlesztési Hivatalában. Az első ilyen csomagot, amely 52 szabályzatot tartalmaz, még március 4-én, Strausbergben, a Német Szárazföldi Parancsnokságon adták át. Az okmányokat Dirk Kipper dandártábornok a Bundeswehr Szárazföldi Parancsnokság képviseletében nyújtotta át Csombók János ezredes, a Magyar Honvédség Katonai Összekötő Iroda Németország irodavezetőjének.

20201218-koln  (4) másolata