Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Formálódik a Karzai-kormány

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. december 20. 8:02

Hamid Karzai afgán elnök benyújtotta szombaton a parlamentben új kormánya névsorát, amellyel egyszerre akarja elnyerni a nemzetközi közösség és az őt támogató befolyásos afgánok tetszését.A kabinet összesen 25 miniszterből áll majd, de két név még nem került nyilvánosságra. A nyugati diplomaták általában üdvözölték a Karzai által előterjesztett neveket.

Az ülés mozgalmas kezdete után – számos képviselő megkérdőjelezte az eljárás törvényességét -, Mohammed Kászim Fahim első alelnök, egykori hadúr bejelentette, hogy a 23 kijelölt miniszter személyét a parlament hagyja jóvá. Anvar Hán, a parlamenti ügyek minisztere ezután felolvasta a miniszterjelöltek listáját, és azok nevük hallatán egyenként a képviselők elé ültek.

A kabinet összesen 25 miniszterből áll majd, de két név még nem került nyilvánosságra.

Az elnök a távozó kormány miniszterei közül tizenegyet meg akar tartani eddigi tisztségében (így a bel-, a védelmi, az oktatási és a közegészségügyi minisztert), négy régi kormánytag pedig új tárcát kapna.

Huszn Bano Gazanfar lenne ismét a nők ügyeinek minisztere, az egyetlen női miniszterként – csakúgy, mint az előző kormányban. A külügyminiszter-jelölt személye még nem ismeretes: Karzai azt mondta, a Londonban január végén tartandó Afganisztán-értekezlet után nevezi ki a diplomácia vezetőjét.

A nyugati diplomaták általában üdvözölték a Karzai által előterjesztett 23 miniszterjelölt személyét. A nyugati vezetők, akik csapatokat tartanak afgán földön az erősödő felkelés elleni harcra, régóta nagy nyomást gyakorolnak az elnökre, hogy számolja fel a korrupciót. Az új kabinetben, amelyben sok a technokrata, annak első létfontosságú próbáját látják, hogy Karzai valóban elkötelezte-e magát ebben az irányban.