Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fritsch Róbert szakaszvezető ezüstérmes Belgrádban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: MH Sportszázad, Kovács Tamás (MTI) |  2023. szeptember 24. 10:10

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert szakaszvezető, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolója szoros csatában elveszítette döntőjét, így ezüstérmet nyert szeptember 23-án, a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

D__AS20230923059

Az olimpia műsorán nem szereplő kategória 2022-es magyar Európa-bajnoka pénteken előbb az üzbég Zsamol Zsumbajevet, majd a címvédő szerb Ali Feizollah Arsalant verte, az elődöntőben pedig a japán Harada Singót is felülmúlta. Fritsch pénteken a döntővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy riválisával, a francia Ibrahim Ghanemmel két kőkemény meccset vívott eddig, de mindkétszer nyerni tudott, így bízott az újabb sikerben.

A fináléban gyorsan láthatóvá vált, hogy egyenlő erők küzdenek a szőnyegen. Az állóharcban egyik fél sem tűnt egyértelműen jobbnak a másiknál. A bíróknak azonban választaniuk kellett és ők úgy ítélték meg, hogy a BHSE sportolója a passzívabb, ezért őt figyelmeztették (0-1). Ghanem így parterhelyzetből kezdeményezhetett, ám hiába próbált több alkalommal is pörgetni, a magyar keményen védekezett, így nem volt értékelhető akció. A szünetig a korábbiakhoz hasonló küzdelem folyt a szőnyegen, majd a pihenőt követően mindkét birkózó komoly energiákat mozgósított. Fritsch azért, hogy leküldethesse ellenfelét, Ghanem pedig éppen ennek elkerülése érdekében. A küzdelemben valamivel a magyar tűnt meggyőzőbbnek, de 40 másodperc után a francia előre billentette, Fritsch ekkor kézzel kitámasztott, de a következő pillanatban fájdalmasan kapott az ujjaihoz, Ghanem pedig ezt kihasználva mögékerült (0-3). Fritschnek láthatóan komoly fájdalmai voltak, de lentről jól védekezett, majd egy rövid ápolás után folytatta a küzdelmet és mindent megtett, hogy akciót csináljon, ám nem járt sikerrel, így 3-0-ra elveszítette a mérkőzést.

D__AS20230923075

„Szomorú vagyok. Annál az esetnél szerencsétlenül támasztottam le és rossz irányba mozdult el az ujjam. Azt éreztem, hogy ha ott rendesen le tudok támasztani, akkor abból visszajövök és még bőven partiban lettem volna” – nyilatkozta a vegyeszónában az MH Sportszázad katonasportolója, hozzátéve, hogy a meccs során később még egyszer komoly fájdalmat érzett az ujjában. Ugyanabban, amelyik tavaly is okozott neki kellemetlenségeket, amikor olyan fertőzés volt rajta, hogy nem tudott vele fogni. „Az ezüstérem egyszer biztos szépen fog majd csillogni, de most nagyon rosszul esik.”

Fritsch Róbert szakaszvezető a magyar küldöttség második érmét nyerte a vb-n azután, hogy Muszukajev Iszmail kedden aranyérmes lett a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában. 

Fritsch_3