Gatling kezdte, Maxim folytatta

A tűzgyorsaság növelésének igénye már a lőfegyverek megjelenésének korai szakaszában felmerült. Számos kísérlet bizonyítja ezt, például a XIV. század elején konstruált úgynevezett sorpuska, azaz a kétkerekű kordéra szerelt puskacsövek sokasága, melyeket majdnem egyidejűleg el is lehetett sütni úgy, hogy meggyújtották az elsütő-szerkezeteket összekötő puskaporcsíkot.

Az első igazán hatásos sorozatlövő fegyvert azonban az amerikai Richard J. Gatling tervezte 1861-ben; az orvosból lett mérnök a gyorstüzelés problémájára összpontosította figyelmét. Hogyan lehet gyorsan tölteni, majd tüzelni? A megoldást ő is a többcsöves konstrukcióban vélte megtalálni. A fegyver kezelője egy hajtókar segítségével forgathatja a csöveket, melyek mindegyike önálló elsütő szerkezettel rendelkezik. A töltés a kör 12 órás pozíciójában történik, míg a rugó által mozgatott ütőszeg az egy órás helyzetben süti el a lőszert. Ezt követően a cső az alsó pozícióba fordul és kiesik belőle az ellőtt töltény üres hüvelye.

Végeredményben tehát, amíg az egyik cső lő, addig a többi újratöltődik, melynek eredményeként óriási tűzgyorsaság érhető el. Utóbbitól Gatling azt remélte, hogy a csatatérre vezényelt katonák száma drasztikusan csökkenthető.

A Gatling viszont ugyanennyi idő alatt (az újratöltéssel együtt) akár százhatvanszor is eldördülhetett. Az eszköz a csapatpróbákon jól teljesített, de ütközetben nem bizonyult elég megbízhatónak; a katonák ugyanis (ha elkapta őket a harctéri idegesség) túl gyorsan tekerték a csöveket forgató kart, így a fegyver túlhevült és beragadt. A Gatling emellett meglehetősen nehéz is volt; 40 kilogrammot nyomott, mozgatása egy kis kocsit igényelt.

Mindezek ismeretében talán nem meglepő, hogy sem a konföderációs erők, sem a kormány nem mutatott érdeklődést az eszköz iránt. Mindenki csak a hibáit látta, a megbízhatóság hiányát, ezért mindössze néhányat tudtak eladni belőle 1861–1865 között, az amerikai polgárháború idején. Ennek ellenére a fegyver a hadviselést teljesen új megközelítésben mutatta be; minimális emberi erőforrás, maximális tűzerő. Kezeléséhez elég volt 2–5 katona, tűzereje azonban felért 150–200 lövészével.

Az 1883-ban szabadalmaztatott eszköz valódi technikai áttörés volt, felhasználta az egyik lövedék kilövésekor fellépő energiát a következő betöltésére. Maximot elsősorban az a kérdés foglalkoztatta, hogy a fegyver hátrarúgását fel lehet-e használni az újratöltés elvégzésére. Rajzasztalánál az alábbi, zseniális megoldást eszelte ki. A hátrarúgás a csövet és a zárrendszert hátrafelé mozdítja. Az előbbit egy rugó visszalöki, egyidejűleg elvégzi az üres hüvely kivetését. Eközben egy másik rugó a helyére tolja a zárat, amelynek eredményeként megtörténik az újratöltés és az elsütés. A fegyver tűzsebessége ezzel a forradalmi módszerrel elérte a percenkénti 500–600 lövést.

Egy barátja azt tanácsolta az 1881-ben Londonba emigrált Maximnak: „ha szeretnél egy rakás pénz csinálni, akkor találj fel valamint, amivel az európaiak könnyebben és hatékonyabban elvághatják egymás torkát." A feltaláló, megfogadva e szavakat, eladási kampányba kezdett. A bemutatóira meghívott magas rangú vendégek a világ minden tájára elvitték fegyvere pusztító erejének hírét.

Maxim valamennyi jelentősebb állam hadseregének eladta találmányát, melynek hatalmas felvevőpiaca volt. A nagyhatalmak közötti politikai feszültség ugyanis addig soha nem látott fegyverkezési lázba torkollott.

1914-ben kitört az első világháború; a konfliktusba Európa szinte valamennyi nemzete, s végül az Amerikai Egyesült Államok is belesodródott.

Az első világháború géppuskái olyan hatékonynak bizonyultak, hogy az alapvető tervezési elvek gyakorlatilag a mai napig változatlanok. Az eszköz ugyanakkor teljesen átformálta a csatatéren alkalmazott taktikákat. Évszázadokon keresztül (így az első világháborúban is) a seregek tömött sorokban támadtak, de találmányával Hiram Maxim véget vetett ennek.

A gépfegyverek igazából egy egyszerű, a mezőgazdaságban használatos eszközzel együtt alkalmazva váltak a lövészárok-háború rettegett eszközeivé. Az amerikai Joseph F. Glidden szabadalmáról, a szögesdrótról van szó, melyet az Illinois állambeli farmer a szarvasmarhák legelőn tartása miatt alkotott meg. Nagyon hamar szemet vetett rá azonban a hadsereg. A védelem hatásos eszköze, gépfegyverrel kombinálva pedig alkalmas az ellenség előrehaladásának lelassítására, sőt megállítására – vélték a szakértők. Teóriájukat az első világháború eseményei az utolsó szóig igazolták.