Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gépkarabély szét- és összeszerelés: ki a leggyorsabb?

Szöveg: Szűcs László |  2011. március 4. 7:39

Különleges versenyt szervez a Militarytábor Katonai Hagyományőrző Egyesület a március 17–20. között Budapesten megrendezendő FeHoVa – Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon. Első alkalommal rendezik meg a Kalasnyikov fegyverügyességi versenyt, amelyre az aktív és a nyugállományú katonákat, valamint a fiatalokat egyaránt várják.

Ki Magyarország legügyesebb fegyverforgatója? Ki szedi szét és rakja össze a leggyorsabban a legendás AK–47-es gépkarabélyt? Esetleg bekötött szemmel? – erre a három kérdésre keresi a választ a Militarytábor Katonai Hagyományőrző Egyesület. Éppen ezért hirdették meg az 1. Kalasnyikov Fegyverügyességi Versenyt.

1595915109
Mint azt Horváth Zsolt, a hagyományőrző egyesület vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta, a versenyt a március 17–20. között, Budapesten megrendezendő FeHoVa nemzetközi kiállításon, a Militarytábor standján tartják. Gyakorlásra minden nap 14 és 17 óra között lesz lehetőségük az érdeklődőknek, s a legjobb időt elérők pedig a 20-i döntőn indulhatnak mégpedig három – junior, aktív és szenior – kategóriában.

„A verseny ötlete 2009-ben született meg, amikor az egyesület meghívást kapott a Városligetben megrendezett honvédelem napi programra. A sátorban kiállított, hatástalanított gépkarabélyokat nagyon sokan vették kézbe és nézték meg. Jöttek olyan látogatók is, akik azzal dicsekedtek: annak idején, sorkatona korukban, milyen gyorsan tudták szét-, és összeszerelni a Kalasnyikovot. Volt aki be is mutatta tudását, s rögtön csatlakoztak hozzá olyanok is, akik jelenleg is aktív állományú katonák. A rögtönzött bemutató nagyon jól sikerült, és ekkor döntöttünk az első, hivatalos verseny meghirdetéséről" – mondta Horváth Zsolt, akitől megtudtuk a szabályok rendkívül egyszerűek lesznek. A versenyzőknek a szervezők által biztosított gépkarabélyt kell szabályosan, minél gyorsabban, részlegesen szét-, és összeszerelniük.

A versenynek egyébként nagy a tétje: sikerül-e megdönteni egy majdnem 40 éves rekordot? – hangsúlyozta a főszervező. A Kalasnyikov gépkarabély részleges szét-, és összeszerelésének magyarországi hadseregcsúcsát még 1971-ben állította be egy sorkatona. Révay Zoltán, bekötött szemmel, 18,3 másodperc alatt végzett a feladattal. A Borsod megyei Tardonán, a légvédelmi alakulatnál szolgált katona szinte állandóan a fegyver szét-, és összeszerelését gyakorolta, aminek meg is lett az eredménye. Jutalma akkor 10 nap rendkívüli szabadság volt. A ma 61 éves, kőfaragóként dolgozó férfit csak ínhüvelygyulladása akadályozza meg abban, hogy ő is részt vegyen az első hivatalos fegyverügyességi versenyen.

 
1595915109
 

 
 Fotó: Rácz Tünde és archív

Címkékkiállítás