Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Globális enyhülést hozhat az új amerikai elnök

Szöveg: Kecskeméti József |  2008. november 5. 10:21

Barack Obama szakítani fog a George Bush által képviselt unilaterális politikával – vélekedett a honvedelem.hu-nak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az új amerikai elnököt zsidó és iszlám gyökerei hozzásegíthetik ahhoz, hogy a siker reményében vegye fel a harcot a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben.

Az Amerikai Egyesült Államok ma megválasztotta 44. elnökét, az afroamerikai szenátor Barck Obama személyében. Az eredményt értékelve Nógrádi György a honvedelem.hu-nak azt mondta: ez volt Amerika történetének legnagyobb győzelme, ráadásul mindez kiemelkedő részvétel mellett következett be. Különösen nagyarányú volt Barack Obama diadala a fiatal választók körében.

Új atlanti viszony

Nógrádi György hangsúlyozta: John McCain veresége főként a kibontakozó gazdasági és pénzügyi világválság miatt következett be. A republikánus jelölt ugyanis beismerte: nem ért a gazdasági ügyekhez, tudását a FED elnökének könyvéből szerezte meg. A biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor arról is szólt, hogy az amerikai választásokon a kül- és a biztonságpolitika nem meghatározó, ezek a kérdések főként Európának fontosak.

A január 20-án beiktatandó új elnökkel kapcsolatban Nógrádi György megjegyezte: a legfontosabb tényező, hogy Barack Obama kül- és biztonságpolitikáját a tárgyalásos rendezésre alapozza. Ezt mutatja, hogy csapatában olyan – korábban meghatározó – politikusok tűntek fel, mint Richard Holbrook, vagy éppen Zbigniew Brzezinski egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó. Utóbbi már hetvenes éveit tapossa, ám ellentétben gúnynevével – “tojásfejű" – tisztafejű politikus – mondta a szakértő.

A várható változások között Nógrádi György első helyen említette meg, hogy Barack Obama alighanem véget vet a George Bush-érát nyolc évig jellemző unilaterális politikának, ami gyakorlatilag elszigetelte az Egyesült Államokat. Ugyancsak fontos elem, hogy az immár elnöknek tekinthető demokrata jelölt új atlanti viszony kialakítására törekszik majd. Ez már csak azért is fontos, mert számos elemző vélekedett úgy, hogy George Bush nyolc éves regnálása alatt tönkretette az Amerika és az Európai Unió közti viszonyokat.

1595881515
 

Nógrádi György hozzátette: a Bush-korszakban gyakorlatilag az Egyesült Államok irányította Európát. Az ide küldött nagykövetek számos alkalommal egyes országok minisztereinek mondták meg, hogy egyes kérdésekben miként cselekedjenek. Ennek következtében elképesztő Amerika-ellenesség jellemezte akár a felső politikai vezetést is. Az is fontos különbség, hogy míg a republikánusok részéről felmerült, hogy Oroszországot „kigolyózzák" a G8-akból, Barack Obama különleges viszony kialakítására törekszik Moszkvával. Az új demokrata elnök személyében emellett először lesz olyan vezetője az Egyesült Államoknak, mely világos Afrika-politikával rendelkezik.

Hidegháború helyett kompromisszum

Voltak olyan vélemények is, hogy a tárgyalásos politizálásra a pénzügyi, gazdasági válság kényszeríti rá Barack Obamát. Nógrádi György kiemelte: e nélkül is békülékenyebb hangot ütött volna meg a demokrata jelölt. Az persze igaz, hogy az új elnöknek olyan pénzügyminisztert kell majd kijelölnie, aki képes Amerikát kivezetni a válságból, s aki az Európai Unió számára is elfogadható. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő korábban a válság kapcsán lapunknak azt mondta: a korábbi intenzitással nem folytatható tovább a bushi külpolitika.

Nógrádi György fontos változásként jelölte meg, hogy Barack Obama meghatározott időn belül ki akarja vonni az amerikai csaptokat Irakból. Ugyancsak átalakulhat majd az ország Oroszországgal kapcsolatos politikája. Várhatóan a jövőben nem lép fel az Egyesült Államok az utódállamok területén oly módon, mint ahogy tette azt Grúziában. Szintén változást vár a biztonságpolitikai szakértő Washington afganisztáni politikájában. Igaz, ehhez először a külpolitikában tájékozatlanabb Barack Obamának a helyzetet kell felmérnie: mi a valós helyzet, mit hallgattak el előle, mi az a politika, amit az EU is támogatni tud.

Amerika esetében az sem mindegy, hogy milyen viszonyt ápol majd Kínával. Erről Nógrádi György úgy vélekedett: Kína vezetése bölcs volt, hiszen úgy nyilatkozott, hogy azzal az elnökkel működik majd együtt, akit az amerikaiak megválasztanak. Ugyanakkor George Bush alatt a két ország viszonya mélypontra jutott, gyakorlatilag a hidegháború szelleme kísérette azt. A szakember ezért fontosnak tartotta, hogy Barack Obama a kétoldalú kapcsolatokban, Tajvan kérdésében, illetve az észak-koreai atomporgram esetében is – várhatóan – kompromisszumra törekszik majd.

Iszlám, zsidó gyökerek

Nógrádi György arról is szólt, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harcban is változások állhatnak be Barack Obama érkezésével. Az eddigi politika ugyanis – a biztonságpolitikai szakértő szerint – hibás és bűnös ideológián alapult. A demokrata elnök vezetésével új stratégiát kell Amerikának kidolgoznia: melyek azok az – egykor – terroristának tartott csoportok, melyekkel tárgyalni lehet, melyek azok, melyeket elegendő bomlasztani, s melyek azok, amik ellen továbbra is fegyveresen kell felllépni. Mindez egybevág Tálas Péter azon vélekedésével, hogy a fegyveres harc csak egy eszköz a terrorizmus ellen.

1595881515
 

A megfelelő stratégia kidolgozásában az is segítheti Barack Obamát, hogy iszlám és zsidó gyökerekkel is rendelkezik – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint a világvallásokban való jártassága abban segíti a demokrata elnököt, hogy ne legyen elfogult. Az életből tanult, más az empátiája a különböző vallási irányzatok és ideológiák iránt. Mindez azt is jelentheti, hogy a siker reményében lép fel a nemzetközi terrorizmus ellen. Az persze kérdés, hogy külpolitikai tapasztalatlansága miatt kikkel veszi majd körül magát.

Tálas Péter arról szólt, hogy esetleg a jelenlegi Pentagon-vezetés Robert Gates védelmi miniszterrel az élen esetleg túlélheti az elnökváltást. Nógrádi György hangsúlyozta: az olyan személyek „átmentése" ezzel szemben, mint Condoleeza Rice vagy Dick Cheney, fel sem merülhet. Azonban az kérdéses, hogy Barack Obama milyen szerepet szán majd Colin Powellnek, aki az első Bush-kabinet külügyminisztere volt, s akit méltatlanul állítottak félre. Colin Powell egyébként Barack Obamát támogatta a kampányban.