Guernica épületeinek kétharmadát elpusztította a német bombázást követő tűzvihar

Guernica romjai

Miután Spanyolországban 1931-ben megdöntötték a monarchiát, a köztársaság középbal kormánya demokratikus reformokba kezdett. Két év múlva, a gazdasági válság csúcspontján a jobboldal került hatalomra, és visszavonta elődei intézkedéseit. Az 1936-os újabb választáson azonban a baloldal győzött. A választásokat jobboldali katonai felkelés követte és kitört a polgárháború. A nacionalista erőket a falangista Francisco Franco y Bahamonde tábornok vezette, akit Németország és Olaszország hadianyag-szállításokkal és önkéntesnek álcázott katonákkal támogatott. A köztársaságiak helyzetének enyhítésére a Szovjetunió küldött fegyvert és tanácsadókat, a Komintern pedig nemzetközi brigádokat toborzott.

A spanyol polgárháború a második világháború „főpróbája” volt. A német légierő, a Luftwaffe a Condor légió keretében harctéri viszonyok között, félévenkénti váltással gyakoroltatta pilótaállományát, a németek itt kísérletezték ki a zuhanóbombázás rendszerét, tesztelték legújabb bombázó repülőgépeiket és fegyvereiket, amelyeket később a világháborúban vetettek be. A mintegy 5500 fős német expedíciós egység a légierő mellett páncélos, felderítő és szállító alakulatokból állt.

Guernica évszázadok óta a baszk kultúra központja, a tartományi parlament székhelye volt. Stratégiai jelentőséggel rendelkezett ugyan, határában két hadiüzem is működött, de jelentősebb köztársasági erők nem állomásoztak a környékén, ahogy nagyobb harci cselekmények sem folytak ezen a vidéken. A városka elpusztítását eredményező Rügen-hadművelet hivatalos célja a Bilbao felé előnyomuló nacionalista erők támogatása, a közeli Oca folyón átvezető híd lerombolása volt. Az akcióban huszonnégy bombázógép vett részt, közülük hármat olasz pilóták vezettek.

A bombázók első hulláma délután fél ötkor érkezett Guernica fölé, az ötödik és utolsó hullám pedig két órával később. A támadás során a németek nemcsak bombákat dobtak le, hanem géppuskatűzzel árasztották el a városból kivezető utakat is. A légitámadásban az épületek tíz százaléka semmisült meg, de az erős szél következtében a tűz átterjedt a zömmel faszerkezetű többi házra is. Mire a lángokat sikerült megfékezni, Guernica kétharmada elpusztult. (Épen maradt viszont az a tölgyfa, amely alatt a baszk törvényhozó gyűléseket tartották, és amely alatt a spanyol királyok megesküdtek a baszk törvények betartására.)

Az áldozatok számáról a vita ma is tart. A város anyakönyvébe 126 halott nevét jegyezték fel, de a valós szám 400-500 lehet. A támadás hírét világgá röpítő angol újságíró azonban drámai hangú cikkében figyelmeztetni akarta a világot a náci Németország jelentette veszélyre, ezért az eseményeket felnagyította, kiszínezte: 1649 halottról írt, később ez került a köztudatba. (Megjegyzendő, hogy Franco idején még a bombázás tényét sem ismerték el, és azt állították, hogy a várost a visszavonuló köztársaságiak gyújtották fel.)

Picasso a köztársasági kormány felkérésére festette meg a tragédiát. A 7,8 x 3,5 méteres, fekete, fehér és szürke tónusú hatalmas tabló csonka emberi- és állattestek, gyilkos fegyverek nyugtalan kavalkádjában mutatja be a háború szenvedéseit, és csupán egy égő villanykörte és egy gyertya fénye jelenti a remény sugarát. A festő öt hét alatt készítette el művét, amelyet 1937-ben a párizsi világkiállításon mutattak be, majd Londonba vitték. Itt a belépti díj egy pár csizma volt, a lábbeliket aztán a köztársasági hadsereg kapta meg. A polgárháború 1939-es befejeződése után a festmény a művész kérésére New Yorkba, a Modern Művészetek Múzeumába került, majd a francóista diktatúra bukása után 1981-ben tért haza Spanyolországba.

A Guernica elleni támadást a történelem első terrorbombázásaként tartják számon, amelyet a második világháborúban számos hasonló követett. Guernica jelkép lett, az értelmetlen és embertelen agresszió, a szenvedés és a pusztítás szimbóluma. A német parlament 1997-ben, a bombázás hatvanadik évfordulóján határozatban ítélte el a támadást, bocsánatot kérve az áldozatoktól.