Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorlat a víz alatt

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2011. június 13. 13:28

Május 23. és június 3. között, a Miskolc mellett található Mályi-tavon rendezték meg a Magyar Honvédség katonai búvárainak idei összevonását. Az embert próbáló kiképzésen – amely az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szervezésében és irányítása alatt zajlott –  az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának harci búvárai is részt vettek.

A kéthetes gyakorlaton a búvárok minden, a kiképzési tervben számukra előírt feladatot teljesítettek. Merültek nappal és éjszaka, úsztak víz alatt, és a víz felszínén is. Egyebek mellett fejlesztették vízbiztonságukat, gyakorolták az ön- és társmentést. A tájolási, keresési, valamint kutatási feladatok szintén nagy hangsúlyt kaptak a foglalkozásokon. Mindezek mellett gyakorolták a ballonozást és a tárgykiemelést, de számos elméleti, szinten tartó képzésen is részt vettek. A felderítő búvár szakfeladatok közül pedig többségében a partfelderítési, harcszerű partraszállási-partfoglalási és a túszmentési, túszejtési technikákat gyakorolták.

A kiképzés ideje alatt a debreceni alakulat katonái ismét bebizonyították, milyen sokrétűen felhasználható és még kiaknázatlan képességekkel rendelkeznek akár az árvízvédelmi feladatok támogatásában, akár harci alkalmazásokban, vagy különböző vízi és szárazföldi kiképzések biztosításának területein.

A felderítők a gyakorlat ideje alatt egyenként több mint 140 órát merültek a 7–8 méteres átlagmélységű, de csak 2–3 méter látótávolságú tóban. A gyakorlati foglalkozásokon és merüléseken kívül a búvárok felkészülhettek vizsgáik, és osztályos fokozataik megvédésére, illetve a zászlóaljat érintő Black River gyakorlatra is.

1595920248
 
1595920255
 
1595920256
 
1595920257
 
1595920258
 
1595920259
 

 
 Fotó: A szerző felvételei