Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haditengerészek lőtték le a vízszállítót

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 28. 8:47

Felháborodásának adott hangot a kairói kormány amiatt, hogy az amerikai haditengerészet egyik bérelt teherhajójáról leadott figyelmeztető lövések véletlenül kioltották egy egyiptomi vízi árus életét a Szuezi-csatornán.

Az egyiptomi külügyminiszter szerda este Luxemburgban elhangzott nyilatkozata volt az első hivatalos egyiptomi reagálás a két nappal korábbi incidensre. Ahmed Abul Geit kijelentette, hogy a kormány kötelességének érzi meggyilkolt állampolgára jogainak védelmét, amivel valószínűleg arra célzott: Egyiptom elvárja, hogy az Egyesült Államok kártérítést fizessen az áldozat családjának.

Az amerikai haditengerészet szerdán sajnálkozásának adott hangot a történtek miatt, és ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog az áldozat családjáról.

Amerikai állítás szerint a Global Patriot teherhajóról azután adtak le lövéseket két közeledő motoros bárkára, hogy a szóbeli figyelmeztetések hatástalanok maradtak.

A haditengerészetnek a fedélzeten lévő biztonsági emberei döntöttek úgy, hogy figyelmeztető lövéseket adnak le.

Egyiptomi források arról számoltak be, hogy a bárkákon árusok utaztak, akik a Szuezi-csatornán áthaladó hajóknak kínálták portékáikat. A vízi árusok rendszerint tisztában vannak azzal, hogy nem közelíthetik meg a hadihajókat, de a Global Patrioton nem volt megkülönböztető jelzés, ezért szokványos teherhajónak tűnt.

Az incidensben a halálos áldozaton kívül két egyiptomi megsebesült.

“Az egyiptomi kikötők nem szabadtéri lőterek" – idézte az egyiptomi külügyminisztert a MENA hivatalos hírügynökség. A kormányt “felháborította az elfogadhatatlan incidens, és várja a katonai ügyészség vizsgálatának eredményeit, hogy teljes képet kapjon a történtekről" – tette hozzá Abul Geit.

Az amerikai haditengerészet azóta különösen óvatos a hadihajóit megközelítő bárkákkal, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2000-ben Jemenben robbanószerrel megrakott motorcsónakkal hajtott végre öngyilkos merényletet a Cole amerikai hadihajó ellen. A támadásban 17 amerikai tengerész vesztette életét.