Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományos dimenziók

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. május 24. 9:28

A debreceni Kossuth-laktanya tiszti étkezdéjében május 20-tól két héten át látható Kása Ferenc törzsőrmester kerámiáinak kiállítása. A 39-es zászlóalj törzstámogató századának vezetéstámogató rajparancsnoka mezőkövesdi gyerekkora óta a képzőművészet vonzásában él, a festészet és a grafika után legújabb szenvedélye a kerámiatárgyak díszítése. Szabó Géza fazekasmester munkáit gondolja tovább, a hagyományos, határon inneni és túli népi mintákkal, a hajdani paraszti edények csodásan egyszerű motívumaival.

Az utóbbi öt év termését bemutató kiállítás három részre osztható: az egyik a hunok korát, a másik a régi paraszti világot mutatja be, a harmadikba pedig a portrék kerültek, s megtekinthető az album, amelybe az összes eddigi munkáról készült fotók láthatók. Kása törzsőrmester megköszönte a dandár vezetőinek a lehetőséget, hogy a tárlat létrejöhetett.

Az alkalomra készült egy meglepetés is, amelyet a tárlat megnyitása során dr. Lippai Péter ezredes vett át. A dandár parancsnok-helyettese elmondta, terveznek még hasonló kiállításokat, hogy bemutassák: a sokszor zordnak tűnő egyenruha alatt érző és más területeken is tehetséges emberek vannak.

Fotó: A szerző felvétele