Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halfőzőbajnok lett a katonaszakács-csapat

Szöveg: Szűcs László |  2012. május 23. 20:14

A Magyar Honvédség szakácscsapata is részt vett a közelmúltban megrendezett, immár hagyományosnak számító bajai „Jánoska eresztés” elnevezésű kulturális programon, amellyel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Gasztronómiai szövetség a „Gasztro csata” nevű főzőversenyt rendezte meg. Utóbbi keretében hirdették meg a Bajai Halfőző Bajnokságot is.

A verseny napján a Magyar Honvédség szakácscsapata már korán reggel felállította ideiglenes konyháját, hogy egy igazán különleges halételt prezentáljanak a zsűri részére.

A „versenymű" a csapattagok által „megálmodott" különleges halászlé volt, amelyhez vegyes halakból főztek kitűnő alapot, és amelyben ponty- és harcsaszeletet tálaltak. A katonaszakácsok által készített halászlé igazi különlegességét a füstölt pisztránggal töltött tészta adta.

Az elkészített étel a zsűri egyhangú értékelése alapján nyerte el a verseny fődíját, így a katonaszakácsok halfőzőbajnokként távozhattak Bajáról.

 
 

 Fotó: Somorjai Péter főtörzsőrmester