Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamis volt a bombafenyegetés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 11. 12:59

Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre vasárnapra virradóra egy brazíliai város repülőterén az Air France légitársaság egyik utasszállító gépe. A Rio de Janeiro és Párizs között közlekedő Boeing 747-es Recife légikikötőjében szállt le, miután az irányítótorony arról tájékoztatta a pilótákat, hogy feltehetően pokolgép van a gép fedélzetén.

Az Air France egyik szóvivője elmondta, hogy harminc perccel a gép indulása után egy asszony telefonon értesítette a pokolgépről a riói repülőteret.

A kényszerleszállás után a gépet a repülőtér egyik félreeső részére irányították, 405 utasát és 18 tagú legénységét kimenekítették. Félórán át zárva volt a Recife repülőtere. Az illetékes hatóságok öt órán át kutattak a pokolgép után, de nem találtak semmit, ezért a gép továbbindulhat Párizsba.

Tavaly júniusban ugyanennek a légitársaságnak a gépe ugyanezen az útvonalon repülve lezuhant Brazília északkeleti partvidékénél. A balesetben 228 ember meghalt, az áldozatok közül négyen magyar állampolgárok voltak, és egy szlovákiai magyar is volt köztük. A katasztrófa oka mindmáig nem ismert.