Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Íjakkal a túszejtők ellen

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. július 11. 19:17

Első alkalommal rendezte meg Székesfehérváron az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred a Szondy György Amatőr Történelmi íjász versenyt. A versenyre a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) tagszervezetei közül hat városból jöttek el a legjobb íjászok, hogy összemérjék tudásukat.

A versenyt Nagy Lajos mérnök alezredes, az ezred törzsfőnöke nyitotta meg és köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Bevezetőjében hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartják a magyar történelmi hagyományok ápolását, és ez a verseny is ezt szolgálja, mert ezeknél a versenynél egyszerre van jelen történelmi múltunk a katonai hagyományokkal. “Szeretnénk ezért ezekből az eseményből hagyományt teremteni, és ehhez ad aktualitást az, hogy Szondy György 1559. július 9-én Drégelypalánknál a törökök elleni harcban halt hősi halált", fogalmazott.

A versenyről a főszervezővel, Szakácsi István őrnaggyal, a Honvéd Szondy György SE Íjász Szakosztály vezetőjével beszélgettünk. Az elnök elmondta: a verseny meghirdetésének célja az íjászat népszerűsítése és a versenyzési lehetőségek bemutatása volt, a honvédségen belül működő szervezetek között két korosztálynak hirdették meg, a felnőtteknek és a gyerekeknek. “A verseny a történelmi íjászverseny előírásai szerint zajlik. A versenyzők harminc célzott lövést adnak le a hatvan centiméteres átmérőjű körkörös lőlapra. A verseny első részében a lövéseket először tizenöt méterről, majd azt követően a második tizenöt értékelt lövést húsz méterről adják le. Az elért köregységek alapján állapítjuk meg a helyezéseket és hirdetünk egyéni- és csapateredményeket. A versenyzők korabeli öltözéket viselhetnek, de ez nem befolyásolja a pontozást. Az íjászok mint hagyományőrzők ugyanis szeretik megmutatni magukat ezekben a korabeli magyaros öltözékekben", tudtuk meg.

 

Szakácsi őrnagy elmondta még: a hivatalos versenyt követi a külön díjakért való küzdelem. Itt már játékosabb ügyességi feladatokat kell a versenyzőknek megoldaniuk és a verseny egyenes kiesési rendszerben zajlik. Az első feladatnál két középkori katonát ábrázoló táblát helyeztek el, ahol egy rabot (túszt?) tartottak fogva. A versenyzőknek három lövésből kellett a két katonát meglőniük úgy, hogy a rab ne sérüljön meg, ami hasonló a pisztollyal végrehajtott szituációs lövészetekben használt feladatokhoz. Látható volt, hogy a zömmel fiatalokból álló versenyzők nagyon élvezték ezt a plusz feladatot. Annak ellenére, hogy csak a versenyzők harmada tudta az előírásoknak megfelelően teljesíteni a próbát, a csapattársak nagyon izgultak egymásért.

Ezt követően a második próba, a függő kötélre történő lövések leadása jött a sorban: a mai vitézeknek a középkorban nagyon gyakori akasztást kellett Robin Hood módjára megakadályozniuk. Különböző távolságokról lehetett próbálkozni, és itt is három lövésből kellett a kötelet eltalálni. Ez a feladat is nagyon megrostálta a versenyzőket, és az utolsó fordulóra már csak néhányan maradtak harcban.

A verseny hangulata a történelmi korok megidézése ellenére – vagy éppen azért – nagyon fiatalos volt. A tervek szerint jövőre folytatás is lesz.