Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hangjegyek – könyvbe kötve

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Tóth László |  2022. február 3. 18:18

A magyar katonazene izgalmas és fordulatos történetéről szóló köteteket mutattak be február 3-án, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

TOT_8517

Mivel zenészekről van szó, nem meglepő, hogy a könyvbemutató az MH Központi Zenekar klarinétkvartettjének rövid műsorával kezdődött. Ezt követően a „Trombita harsog, dob pereg…” - 125 évesek a Magyar Honvédség katonazenekarai című, magyar-angol nyelvű könyvről szólva Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere megköszönte a kötet létrehozásában és kiadásában segítő szervezetek, valamint magánszemélyek munkáját. Rövid történeti visszatekintésben vázolta elődei, az egykori főkarmesterek és zenekarvezetők munkássága, illetve az 1895-96-ban alapított katonazenekarok fordulatokban, háborúkban és sikerekben gazdag 125 évének főbb eseményeit.

A főkarmester kiemelte: a maga nemében első és egyben egyedülálló a Hivatásunk a katonazene - 60 éves a Magyar Honvédség Központi Zenekar címet viselő kötet, hiszen még nem jelent meg ilyen impozáns formátumú és terjedelmű dokumentum a központi zenekarról és hatvan esztendős történetéről. Mint emlékeztetett: ez igazából csak a zenekar újkori történelme, hiszen a jogelődök működése sokkal régebbi időszakra nyúlik vissza.

TOT_8547

A központi zenekar 60 évét bemutató album létrejöttében szerzőként közreműködő Kiss Dezső tartalékos ezredes a honvedelem.hu-nak elmondta: a könyv megírására még 2020-ban kapott felkérést. „A munka során rendkívül értékes, kiváló embereket ismertem meg, és rengeteg segítséget, támogatást kaptam a kiadótól, Csizmadia ezredes úrtól, valamint a központi zenekar vezetésétől egyaránt. Az külön öröm számomra, hogy ötletemet elfogadva, a hagyományos CD helyett QR-kódokat használjunk a zenék bemutatásához: így válhatott valóban interaktív, 21. századi kiadvánnyá ez az album” - mondta Kiss Dezső.

A rendezvényen – mások mellett - részt vett Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Szabó Imre alezredes, a központi zenekar karmestere, valamint Kulcsár Gábor, a könyveket kiadó HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kapcsolódó cikkek