Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harmincezer halott, félmillió menekült

Szöveg: Szűcs László |  2010. december 11. 10:41

Tizenhat esztendővel ezelőtt, 1994. december 11-én robbant ki Oroszország és Csecsenföld között az a fegyveres konfliktus, amely első csecsen háború néven vonult be a történelembe. Az 1996. augusztus 31-ig tartó háborúban mindkét fél komoly veszteségeket szenvedett, s a harcok következtében több mint félmillió ember kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát.

A háború előzményei 1991-re tehetők, amikor is, a csecsen függetlenség kikiáltása után, az akkor éppen darabjaira hulló Szovjetunió vezetői úgy döntöttek, hogy egyelőre nem vezényelnek csapatokat a térségbe, sőt még az ott állomásozó alakulatokat is kivonták. Az akkor hatalmon lévő csecsen elnök, Dzsohar Dudajev, semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy megtarthassa pozícióját. Első lépésként 1993-ban feloszlatta a parlamentet, majd háborút indított az oroszok által támogatott politikai ellenfelei ellen.

Válaszul 1994 novemberében Borisz Jelcin orosz elnök 48 órás ultimátumot adott a Csecsenföldön szembenálló feleknek, hogy befejezzék a harcot és leadják fegyvereiket. Miután ez nem történt meg 1994. december 11-én az orosz csapatok átlépték a csecsen határt. Az orosz offenzíva hivatalos célja a törvényes rend helyreállítása, a helyi oroszok védelme és a terrorista csapatok felszámolása volt.

Bár a támadók hamar elérték a Csecsen fővárost, Groznijt, bevenni csak véres harcok után, 1995. januárjában sikerült. Az ostrom közben Dudajev elnök és hívei a hegyekbe menekültek és partizánharcba kezdtek az orosz csapatok ellen.

A szembenálló felek közötti béketárgyalások, az EBESZ közvetítésével, már 1995 tavaszán megkezdődtek, eredményre azonban nem vezettek. Az álláspontokban a közeledés csak azután gyorsult fel, amikor az egyik hadúr, Szamil Baszajev elfoglalta az orosz területen fekvő Bugyonnovszk kórházát, és ott túszul ejtett több mint ezer túszt. Az akcióval a csecsen szeparatista gerillavezér nemzeti hős lett, ám Oroszországban első számú közellenséggé nyilvánították.

E terrortámadás után Oroszország úgy döntött, enged a csecsen zsarolásnak, és beszünteti a katonai műveleteket Csecsenföldön.

Az 1995. július 30-án létrejött csecsen-orosz fegyverszüneti megállapodás azonban nem oldotta meg az egyik legfontosabb kérdést, Csecsenföld jogállását, így azt a hegyekben rejtőző csecsen vezető, Dzsohar Dudajev már létrejötte pillanatában bojkottálta. Így a harcok tovább folytatódtak.

A fordulat 1996 áprilisában következett be, amikor egy orosz rakétatámadásban életét vesztette Dzsohar Dudajev. Halála, és a közelgő orosz elnökválasztás szinte azonnal felgyorsított a politikai rendezés folyamatát, s 1996 májusában létrejött egy sokáig történelminek nevezett tűzszüneti megállapodás, mely június elsejei hatállyal életbe is lépett.

Az egyezményt 1996. augusztus 31-én egy átfogóbb elvi megállapodás, a haszavjurti szerződés követte, amely öt évre függőbe helyezte Csecsenföld jogi státusának rendezését. Az Alekszandr Lebegy és Aszlan Maszhadov által aláírt dokumentum emellett rendelkezett az orosz csapatok kivonásáról, a csecsenföldi helyzet normalizálásáról, valamint a csecsen-orosz gazdasági és újjáépítési programok kidolgozásáról. Az orosz katonák kivonása 1996 novemberében kezdődött meg.

A több, mint másfél évig tartó öldöklés áldozatairól a mai napig nincsenek pontos információk. Egyes források szerint a harcokban „mindössze" 5500 orosz és háromezer csecsen katona halt meg, vagy tűnt el. Mások ennél lényegesebben magasabbra teszik – oroszok: 7500, csecsenek: 4000 – a katonai áldozatok számát. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a harcok során közel harmincezer csecsen civil vesztette életét, s félmilliónál is magasabb azok száma, akik elmenekültek az otthonukból.

Az aláírt haszavjurti szerződés ellenére a csecsen szeparatisták és Oroszország között megoldatlan maradt a konfliktus, aminek következménye az 1999-ben kezdődött második csecsen háború lett.

 

Fotó: Archív