Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három brit katona halt meg Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. július 6. 6:18

Meghalt három brit katona a dél-afganisztáni Hilmend tartományban – jelentette be a brit védelmi minisztérium. Egy katonával egy robbantás végzett járőrözés közben vasárnap, Geresk település közelében. Ugyanebben a térségben öltek meg a tálib lázadók két másik brit katonát szombaton, egyikük halálát egy út mentén működésbe hozott robbanószerkezet okozta.

A brit hadsereg 174 embert veszített el Afganisztánban a tálib kormány 2001-es megdöntése óta.

A lázadók fellegvárának számító Hilmend tartományban az amerikai tengerészgyalogság néhány napja indított nagyszabású hadműveletet a tálib ellenállás felszámolására. Az offenzíva célja, hogy a Hilmend folyó völgyének egész alsó szakaszáról kiűzzék az ellenséget, és a korábbiakkal ellentétben meg is tartsák a területet.