Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háromnapos tortúra baro-kamrával és pszichológiai tesztekkel

Szöveg: Szűcs László |  2008. május 7. 9:25

„Kerülj a legjobbak közé!” – látható-olvasható az utak melletti óriásplakátokon, a metrókocsikban vagy éppen a különféle magazinokban a Magyar Honvédség legújabb hirdetése. Még most sincs késő! Aki akar, még mindig jelentkezhet vadászpilótának, hiszen a határidő május 31-e.

Szerencsére szép számmal vannak olyanok, akik már megtették az első lépést, beadták jelentkezési lapjukat. Közülük a legtöbben már részt vettek az orvosi alkalmassági vizsgálaton is. Néhányukat a honvedelem.hu is elkísérte a kecskeméti tortúrára.

A megyei toborzóirodákban, az interneten, a www.nftc.hu oldalon, illetve Szolnokon, a Magyar Honvédség Repülőfelkészítési Osztályán (RFO) informálódhatnak az NFTC (NATO Flying Training in Canada), vagyis a NATO kanadai repülőgép-vezető képző programjáról az érdeklődők, és természetesen, aki kedvet érez a vadászpilóta-szakma iránt, az rögtön be is adhatja felvételi kérelmét.

– Idén eddig csaknem kétszázan jelentkeztek a programra – árulja el Nagy István alezredes, az RFO vezetője. Többségük már át is esett az orvosi alkalmassági vizsgálaton, mintegy harmincan azonban még várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Nagy alezredes szerint erre június 20-ig mindenképpen sor kerül, hiszen a program „felvételi vizsgáját" június 24–26-a között tartják Szolnokon. Aki ekkor bekerül a programba, az a nyár végén már meg is kezdheti a katonai alapkiképzését és a jövő év márciusában a Jak–52-esekkel történő repülést.

Persze téved az, aki úgy hiszi, hogy az orvosi alkalmasság megszerzésével túl van a nehezén. Az elmúlt évek tapasztalata szerint a felvételi eljárásra hívott húsz jelöltből mindössze tucatnyian kerülnek be a programra. Van, aki már el sem megy Szolnokra, ám többen a nyelvtudási hiányosságok, fizikai alkalmatlanság, vagy éppen a diploma hiánya miatt véreznek el a felvételin.

A jelöltek

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen az NFTC-programra jelentkezett fiataloknak még a felvételi előtt túl kell esniük az orvosi vizsgálat „tortúráján"…
Május 6-a, kedd, reggel 8 óra. Kecskeméten, az MH dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Egészségvizsgáló és Kutató Intézetének aulájában öt fiatal cseverészik egymással. Õk a jelöltek, akik valamennyien alkalmassági vizsgálatra jöttek. Mivel van még néhány percünk a kezdésig, beszélgetni kezdünk.

Tomcsik Vanda itt, a városban lakik, így mindössze néhány perccel korábban érkezett, ellentétben azokkal, akik messzebbről jönnek az intézetbe, hiszen nekik már az éjszakát is itt kell tölteniük. Aki ugyanis késik, az kimarad a vizsgálatokból. A 25 éves ifjú hölgy tavaly nyáron jelentkezett az NFTC-programra. Novemberben már el is kezdte a három napig tartó alkalmassági vizsgálatokat, ám rövid időn belül kiderült, hogy testalkata miatt nem alkalmas vadászrepülő-pilótának, vagyis nem kaphatja meg az 1/A orvosi minősítést.

– Sem a súlyommal, sem pedig a magasságommal nem volt gond, de kiderült, hogy a karom és a lábam hossza, illetve az úgynevezett ülőmagasságom nem megfelelő, vagyis nem férnék el normálisan egy vadászgép pilótafülkéjében. Emiatt akkor ideiglenesen 1/B kategóriát kaptam. Vagyis olyan minősítést, amellyel szállító-repülőgépeket vagy forgószárnyasokat még vezethetek – mondja Vanda, aki a napokban kapott újabb értesítést: ha szeretné folytatni az alkalmassági vizsgálatokat, akkor sok szeretettel várják az intézetben… Tavaly novemberben ugyanis még nem foglalkoztak az 1/B kategóriát kapott jelöltekkel, idén azonban kiderült, hogy ők is részt vehetnek az NFTC programban, bár természetesen annak elvégzése után nem lehetnek vadászrepülőgép pilóták.

A Kodolányi János Főiskolán nemzetközi kapcsolatok szakreferens diplomát szerzett Vanda egyébként helikopter-vezető szeretne lenni, s bízik benne, hogy sikerrel veszi az előtte álló három napos orvosi kivizsgálást.

Hasonló cipőben jár az „ötösfogat" másik hölgy tagja, a 25 éves Rumi Melinda. A Győr-Moson-Sopron megyei Péren élő fiatal nő tavaly december 6-án jelentkezett a győri toborzóirodában. Megtudom: a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanító szakának elvégzése után nem kapott munkát, így gondolt egyet és beadta jelentkezését az NFTC-programra. Alig néhány héttel később kapta az értesítést, hogy orvosi vizsgálatokra várják, ám sajnos nála is kiderült, hogy testarányai miatt legfeljebb 1/B kategóriát kaphat.

– Újra hívtak, hát itt vagyok, s bízom benne, hogy megfelelek – reménykedik Melinda, aki bár közel lakik a péri repülőtérhez, még soha életében nem repült.

Szintén a második alkalmassági vizsgálatán vesz részt Szentendrei Dávid. A 21 éves kiskőrösi fiú a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnokon található repülő-, és légvédelmi intézetének negyedéves repülőgép-fegyverzeti és fegyvertechnikai szakos hallgatója, júniusban államvizsgázik, első beosztását pedig az MH 86. Szolnok Helikopterbázis szállítóhelikopter-zászlóaljánál kapja majd. Az NFTC-programra tavaly szeptemberben jelentkezett.

– Semmi gondom nincsen a leendő szakmámmal, de persze jobban szeretnék pilóta lenni. Az azonban már a tavalyi alkalmassági vizsgálatokon kiderült, hogy a gerincemben lévő minimális eltérés miatt maximum 1/B minősítést kaphatok. Akkor félbeszakították a kivizsgálást, ami most folytatódik. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog, s néhány év múlva helikopterrel repülhetek – mondja Dávid.

A Budapesten lakó Rokolya Szabolcs tavaly áprilisban, az interneten jelentkezett a repülőgép-vezető képző programra. A 25 éves biztonságtechnikai mérnök végzettségű fiatalember mindig is szerette volna kipróbálni a katonai repülést. És nagyon bízik benne, hogy megfelel az orvosi vizsgálatokon.

Ugyancsak Budapestről érkezett a 26 éves Pozsár Balázs, aki alig egy hónapja, interneten jelentkezett az NFTC-programra. A Budapesti Műszaki Egyetemen informatikusként végzett férfi kiskora óta érdeklődik a repülés iránt, s úgy gondolta, hogy vadászpilótaként is megállná a helyét.

A vizsgálatok

A beszélgetést egy fehér ruhás asszisztens szakítja félbe. A jelölteknek indulniuk kell. Kezdésként gerinc-, és mellkasröntgen, majd különféle ultrahangos vizsgálatok várnak a fiatalokra. Utána pedig a csaknem egész napot igénybe vevő pszichológiai tesztek következnek. Mivel Melinda a korábbi vizsgálata során e tesztek nagy részét már kitöltötte, így őt a szemészeti, a fül-orr-gége és a belgyógyászati rendelőbe várják. A többiek azonban „alakzatban" indulnak a pszichológiai részleg felé.

Dr. Pászti Zsolt főorvostól, a pszichológiai vizsgálatokat végző „team" vezetőjétől megtudom, hogy a három nap időtartamú alkalmassági vizsgálatból egy napot szinte csak a „lélektan", és az ezt megelőző képalkotó vizsgálatok tesznek ki. Mindez persze nem véletlen, hiszen egy vadászrepülőgép pilótának nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is tökéletesen egészségesnek kell lennie. Ez pedig csak közel fél tucat, különféle írásos és műszeres teszt kitöltésével állapítható meg teljes bizonyossággal. A főorvos szerint, bár nem sokan véreznek el a pszichológiai teszteken, voltak olyan jelöltek, akik csak itt szembesültek a ténnyel, hogy, pilótaként adott esetben akár emberéletet is ki kell oltaniuk, s ezt nem tudták mentálisan elviselni. Vagyis emiatt váltak alkalmatlanná. Éppen ezért a szakember úgy látja, hogy az alkalmassági és a felvételi procedúra során előnnyel indul az a jelölt, aki katonai környezetből jelentkezik a programra, illetve van némi repülési tapasztalata is.

A röntgent, az ultrahangot és a pszichológiát teljes körű laboratóriumi vizsgálatok, illetve belgyógyászati, szemészeti, neurológiai, fogászati és fül-orr-gége kivizsgálás követi – ezt már dr. Pozsgai Attila nyugállományú orvos ezredestől, a repülőorvosi-, egészségvizsgáló és kutató intézet repülőorvosi alkalmasság-vizsgáló osztályának osztályvezető főorvosától tudom meg. A hölgyeknek emellett nyolc napnál nem régebbi, nőgyógyászati vizsgálati eredményt is magukkal kell hozniuk.

A három napos „tortúra" során minden jelöltek „töviről hegyire" átvizsgálnak, hiszen vadászpilóta csak abból lehet, aki teljesen egészséges. A kritériumokat egy szakutasítás tartalmazza, ettől eltérni nem lehet. Így például alkalmatlan vadászpilótának az, aki több mint 89 kilogramm (ennyi a repülőgépekben található katapultülések maximális terhelhetősége) és magasabb 180 centiméternél (mivel nem fér el a pilótafülkében). Persze az antropometriai arányok is sokat számítanak, s gyakran válik alkalmatlanná olyan jelölt is, aki belefér a súly és magasság korlátokba, ám valamelyik testrészének mérete nem felel meg az előírásoknak.

Egyébként az alkalmasság megállapítása nem ér véget a felsorolt vizsgálatokkal. Hiszen a terheléses tesztek, és az oxigénhiány-tűrő képesség, vagyis az úgynevezett baro-kamrás vizsgálatok zárják a három napos procedúrát. Csak az kaphat 1/A, vagy 1/B minősítést, aki mindezeken megfelel.
Az osztályvezető főorvos szerint az elmúlt évek adataiból egyértelműen látszik, hogy a jelöltek mindössze 10-12 százaléka alkalmas valamilyen pilótának. Leginkább a gerincoszlop veleszületett kisebb-nagyobb deformáltsága miatt esnek ki a rostán, de gyakori a szemészeti, vagy valamilyen pszichológiai problémára visszavezethető alkalmatlanság is.

Amíg beszélgetünk, egy asszisztens lép be a főorvos irodájába. Rossz hírt közöl: elkészültek a gerincröntgen eredményei. Ezek alapján megállapítható, hogy Vanda és Szabolcs sajnos alkalmatlan, a megengedettnél nagyobb eltérés fedezhető fel gerincoszlopukon. Így hát őnekik már be sem kell fejezniük a pszichológiai teszteket, indulhatnak hazafelé.

– Most ön is láthatja. Ez valóban nagyon kemény vizsgálat! – summáz Pozsgai ezredes.

Az intézmény

A vizsgálatok megtekintése után úgy illik, hogy az intézménnyel is megismerkedjünk. A kecskeméti repülőorvosi-, egészségvizsgáló és kutató intézet a katona-egészségügy tavaly nyári átalakításával jött létre. Megszűnt a kecskeméti honvédkórház, s a megmaradt intézet beleolvadt a honvéd egészségügyi központ (HEK) szervezetébe – tájékoztat dr. Szabó Gábor nyugállományú orvos ezredes, az intézmény igazgatója. Az átszervezéssel megszűnt a fekvőbeteg ellátás, ugyanakkor megmarad a járóbeteg osztály. A szakrendeléseket természetesen nemcsak a Kecskeméten és környékén lakó igényjogosult katonák és családtagjaik, hanem a megyeszékhelyen és annak vonzáskörzetében élő civil állampolgárok is látogathatják.

Az intézmény másik szervezeti egységénél, a repülőorvosi alkalmasság-vizsgáló osztályon a Magyar Honvédségnél hajózó beosztásban lévő állomány, valamint a műszakiak, az ejtőernyősök, valamint a búvárok rendszeres alkalmasság-vizsgálatát végzik. A hajózok egyébként pontosan egy évig kaphatnak repülőorvosi bizottsági (ROB) alkalmasságot. Vagyis minden esztendőben át kell esniük a teljes kivizsgálási procedúrán. Az igazgató elmondja: a hajózók vizsgálata mellett ezen osztály feladata az NFTC-programra jelentkezett jelöltek egészségi alkalmasságának megállapítása is. Az osztály egyébként akkreditálva van a polgári pilóták alkalmasságának vizsgálatára is.

A katonai alkalmasság-vizsgáló osztály az intézmény új eleme, tavaly került bele az állománytáblába. Magyar Honvédség szinten a személyi állomány alkalmasság-vizsgálatát csak a HEK preventív igazgatóságán, illetve Kecskeméten végzik. A Szabó ezredes vezette intézményben azonban csak a honvédség és a minisztérium vezetői állományának, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre és a szentendrei tiszthelyettes képző iskolába jelentkezett hallgatóknak, valamint az egyéni NATO-beosztásokba készülő katonáknak és családtagjaiknak szűrővizsgálatát végzik.

Az ezredestől megtudom: a magassági, élettani és funkcionális diagnosztikai osztály szakemberei végzik a baro-kamrás vizsgálatokat, illetve közreműködnek a járóbeteg ellátásnál nélkülözhetetlen szív-, és érrendszeri vizsgálatok végrehajtásában is.

Az intézmény legfiatalabb szervezeti egysége pedig az egynapos sebészeti osztály, amely idén január 1-jén kapta meg a működési engedélyét. Jelenleg a kapacitásának mindössze hatvan százalékát tudják kihasználni, de az igazgató bízik abban, hogy ez az arány a közeljövőben javulni fog.

További képek:

Fotó: Szűcs László