Helikopteres utazás és nejlonzacskóból készített focilabda

– Hogy milyen volt? Talán a felejthetetlen szó a legjobb kifejezés arra, hogy leírjam, mit érzek az utazással kapcsolatban. Hatalmas élményben volt az Afganisztánban eltöltött két nap. Jó és rossz benyomás egyaránt ért. Szomorúságban és vidámságban egyaránt volt részem – mondta Puskás Mariann, alig egy nappal azután hogy földet értek a Ferihegyi Repülőtéren. A Karcagon lakó hölgyet leginkább a kinn tapasztalható nyomor és szegénység szomorította el. Idehaza nem is gondolta volna, hogy mekkora a nincstelenség Afganisztánban. A katonák mesélték neki, hogy az emberek nagy részét már a ruhájukról megismerik, hiszen nincs nekik másik. A gyerekek pedig nejlonzacskókkal játszanak. Kitömik és azzal fociznak, vagy spárgát kötnek rá és máris készen van a sárkány…

– Megérkezésünk után néhány órát Mazar-e Sharif-ban töltöttünk, majd innen helikopterrel utaztunk át Pol-e Khumri-ba a magyar táborba. Azt hiszem ez az út mindannyiunk számára emlékezetes marad, hiszen úgynevezett terepkövetéssel repültünk, alig húsz méter magasan – emlékezett Mariann, majd arról beszélt, hogy a magyar katonákkal töltött nap alatt háromszor hagyhatták el a tábor területét. Mindannyiszor segélyszállítmányt vivő magyarokat kísérhettek el a közeli településekre.

– Egyelőre még nem sikerült kipihennem az út fáradalmait, pedig jó lenne, mert pihenten is végig kellene gondolnom, mit is éltem át az elmúlt hétvégén. Egy dolog biztos, életem legnagyobb kalandja van mögöttem – árulta el Mariann.

– Leginkább bennem is a helikopterezés maradt meg. Leírhatatlan élmény volt több száz kilométeres óránkénti sebességgel száguldani alig néhány méterrel a föld felett – mesélte Erika, aki elmondta azt is, hogy a kiutazás előtt, Szolnokon végrehajtott felkészítés arra is jó volt, hogy hozzászokjanak a repeszálló mellény viseléséhez. Vasárnap ugyanis egész nap rajtuk volt a „páncéling", amikor a katonai kísérettel ellátogathattak néhány környező faluba.

– Nem gondoltam volna, hogy az odakinn szolgáló magyar katonák ennyire vidámak és jókedvűek. Annak ellenére, hogy keményen dolgoznak és reggeltől estig állandó készenlétben, feszültségben élnek – mondta Erika.

– Teljesen át kell az embernek értékelnie magában, hogy mit is gondol a szegénységről. Mi itthon igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy normális körülmények közé születtünk, s azok között élünk. Mindezt az afgánok nem mondhatják el magukról – mondta József, akit leginkább az döbbentett meg, hogy Afganisztán egy holdbéli tájra hasonlít. Minden sárga és szürke, körülöttük pedig hatalmas hegyek magaslanak.

József úgy véli, hogy amit a magyar katonák odakinn csinálnak, azt idehaza nagyon kevesen tudják megérteni. Hiszen negyven fokban, a közel húsz kilós repeszálló mellényt viselve, teljes fegyverzetben végzik a munkájukat minden nap.

– Bennem leginkább az maradt meg, amikor indultunk hazafelé, és a delegációt a repülőtérre kísérő force protection csapat tagjai, a terepjáróik mellé állva, fehér zsebkendővel integettek nekünk – emlékezett József, aki természetesen, társaihoz hasonlóan roppantul élvezte a Mazar-e Sharif és Pol-e Khumri közötti helikopteres utat. Mint elmondta: ilyet a legtöbb ember csak a filmeken lát. Elől, az ajtókban két géppuskás pásztázta folyamatosan a földet és hátul, a nyitott rámpánál is két fegyveres figyelt arra, hogy nehogy támadás érje az őket szállító forgószárnyast.

– Azon is teljesen ledöbbentem, hogy olyan emberekkel találkoztam Afganisztánban, akik tizenhárom évvel ezelőtt – sorkatonaként – surranótársaim, vagy éppen tisztjeim, tiszthelyetteseim voltam. Beszéltünk is róla, hogy a „világvégére" kell ahhoz utaznunk, hogy ismét találkozzunk – mesélte Zoltán, aki saját elmondása szerint sokáig tudná sorolni a kinti élményeit. Azt azonban mindenképp fontosnak tartotta elmondani, hogy szerinte az Afganisztánban szolgáló magyar katonák profik, fegyelmezetten és felkészülten hajtják végre feladataikat.

Zoltán a többiekhez hasonlóan a helikopteres utazásra emlékszik vissza a legszívesebben, bár természetesen az egész afganisztáni látogatás eddigi élete egyik legemlékezetesebb élménye marad.

 Fotó: honvedelem.hu / MTI