Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háromtusa bajnokság Dócon

Szöveg: Búz Csaba főtörzsőrmester |  2011. szeptember 2. 8:14

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál minden évben megrendezett háromtusa-bajnokságra idén augusztus 25-én került sor a dóci lőtéren. Az alakulat alegységeitől nevezett csapatok, illetve azok az egyéni indulók, akik a versenyt legjobb eredménnyel zárták, a későbbiekben más alakulatok katonáival mérkőzhetnek meg honvédségi szintű versenyeken.

Nagy Jenő őrnagy, az 5/3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj parancsnok-helyettese a bajnokságot megnyitó beszédében elmondta: „Az előző évek azt mutatják, hogy a katonák szeretik az ilyen jellegű versenyeket."

A három részből álló vetélkedő a lövészettel kezdődött, ahol 200 méterre lévő célokat fekvő, térdelő és álló tüzelési testhelyzetből kellett eltalálni. A kézigránát dobás során két különböző feladat volt. Az első a célbadobás, ekkor két, illetve négy méteres koncentrikus körbe kellett eljuttatni a gyakorló gránátot, különböző távolságokról. Ezt követte a távdobás, amelynek során a minél messzebbre történő hajítás számított. A következő feladat pedig a háromezer méteres futás volt, mégpedig egyenruhában és gépkarabéllyal.

A dandár idei háromtusa-bajnokságán  hatvankilencen indultak. A nőket és férfiakat életkor szerint külön kategóriákban értékelték, s az egyéni eredmények – a három legjobban teljesítőé – beleszámítottak a csapatok eredményeibe.

 
1595923849
 
1595923850

 
 Fotó: Budai Anna