Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hasta la vista: Irakban járt a Terminátor

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. november 17. 8:12

Amerikai katonákkal találkozott, és a Terminátor című filmből idézett Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hétfőn Irakban. Schwarzenegger köszönetet mondott a katonáknak az áldozatvállalásukért, és dicsérte a kitartásukat.

“Megmondtam nektek, hogy visszatérek" – mondta Arnold Schwarzenegger, korábbi filmszínész, akcióhős több száz amerikai katona előtt a Bagdad melletti Camp Victory zsúfolásig megtelt kantinjában a Terminátor egy emlékezetes mondatára (“I,ll be back") utalva. “A Terminator betartja a szavát" – tette hozzá a kaliforniai kormányzó, aki legutóbb 2003-ban járt Irakban. A katonák üdvrivalgással fogadták a 62 éves egykori színészt, aki autogramot és kubai szivarokat osztogatott.

Schwarzenegger köszönetet mondott a katonáknak az áldozatvállalásukért, és dicsérte a kitartásukat. Mint mondta, annak idején testépítőként ő is sokszor feltette magának a kérdést, minek strapálja magát, és arra jutott, hogy “egyszerűen muszáj kitartani".

A katonák hangos tetszésnyilvánítással fogadták a kaliforniai kormányzónak azt a kijelentését, hogy ha lehetősége lesz rá, talán harcba száll az elnöki hivatalért. Az amerikai alkotmány szerint csak az lehet amerikai elnök, aki az Egyesült Államok területén született. Schwarzenegger Ausztriában született, egy Graz melletti kis faluban.

Az egykori hollywoodi filmcsillag a Terminator egy másik híres mondatával, spanyolul búcsúzott a katonáktól (“Hasta la vista"). A kaliforniai kormányzó kedden felkeresi szülei sírját Grazban, szerdán pedig egy nemzetközi fórumon vesz részt Olaszországban.

1595893527
 

CímkékNATO