Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hathetes kiképzés végére tettek pontot

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kertész László |  2022. december 17. 10:37

Szakaszszintű éles lőgyakorlaton bizonyították felkészültségüket az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljának katonái december 16-án, pénteken, a hajdúhadházi lőtéren. A kiképzési foglalkozást mások mellett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium stratégiai elemzését és humánpolitikáért felelős államtitkára és dr. Klacsmann Dávid, a Honvédelmi Minisztérium védelmi iparért és védelmi beszerzésekért felelős helyettes államtitkára is megtekintette.

A komplex gyakorlat részeként a szakaszok először – az aknavetők, a harcjárművek, valamint a gyalogsági fegyverek tüzét koordinálva - egy átjárónyitást és egy rajállás-elfoglalását mutatták be, majd a következőkben egy objektum megtisztítását hajtották végre a manőverező alegységek tevékenységének összehangolásával. A felmérés zárómozzanata egy több terepszakaszon átívelő lesállás kialakítása volt, amelynek során a rajtaütést végrehajtó katonák kivonását a hátrébb elhelyezkedő harcjárművek és aknavetők tüzével biztosították.

Éleslövészet KLAC6338

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a gyakorlatot értékelve emlékeztetett: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közelmúltban utasítást adott a haderő készenlétének fokozására.

„A keleti szomszédunknál zajló háború, valamint az illegális migráció mellett az újonnan beszerzett haditechnikai eszközök és fegyverrendszerek is megkövetelik, hogy egyre több időt töltsünk a gyakorlótéren. A mai módszertani foglalkozással nagyot léptünk előre, egységesítjük az eljárásokat és a jövőben minden lövésszakasz úgy fog felkészülni az éles tűzfeladatokra, ahogyan azt ma az 5-ös dandár bemutatta” – fogalmazott a Magyar Honvédség parancsnoka.

Dr. Farkas Sándor alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka hozzátette: a katonák az elmúlt hat hétben motiváltan és magas szinten hajtották végre mind az egyéni, a raj és a szakaszszintű foglalkozásokat.

Kapcsolódó cikkek
lynx3

Táborfalvai Hiúzok

2022. december 14. 8:55

nyito3

Elmélet után gyakorlat

2022. december 12. 11:30