Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatszáz tekintet az égen

Izgalmas programokkal várják az iskolásokat Kecskeméten

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. május 31. 7:17

A hagyományokhoz híven idén is megrendezi a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár az iskolások hetét. Május 30-a és június 2-a között közel háromezer ezer diák látogat el a dandárhoz, hogy betekintést nyerjen a reptér mindennapjaiba.

A különleges hét első napja reggeli tornával kezdődött, majd számos statikus bemutató várta az érdeklődőket. A fiatalok láthattak különböző haditechnikai eszközöket, pilótaruhákat, felpróbálhatták a katonák ejtőernyős felszerelését, a toborzó pontnál lézerpályán harcolhattak egymás ellen, a bátrabbak pedig beülhettek médiakamion vadászgép szimulátorába is. A régebbi repülőgéptípusok szerelmeseinek is kedveztek a szervezők, hiszen ők többek között egy MiG-29-es vadászrepülőgépet, egy An-26-os katonai szállítógépet és több egyéb muzeális repülőt is megtekinthettek. A hűvös idő ellenére az iskolások a repülődandár tűzoltókocsijából élvezettel oltották a képzeletbeli tüzet egy óriási vízsugárral.

Az önfeledt gyerekzsivajt egyszer csak három JAS-39 Gripen vadászgép felszálló hangja törte meg. Hatszáz iskolás tekintet szegeződött egyszerre az égre, majd ott is maradt, mert a vadászgépek után egy Zlin-242 típusú oktató és gyakorló repülőgép és egy H145M többcélú katonai helikopter tartott látványos, manőverekkel teli bemutatót.

10_HSZ2378

Tóth Róbert főhadnagy, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár protokoll tisztje elmondta: a társadalmi kapcsolatok erősítése mellett be szeretnék mutatni a diákoknak a dandár mindennapjait és technikai eszközeit.

„Természetesen pályaorientációs jellege is van a rendezvénynek: szeretnénk megszerettetni a katonai hivatást a fiatalokkal” – hangsúlyozta a főhadnagy.