Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

15. Karácsonyváró Koncert Várpalotán

Szöveg: Schäffer Mónika hadnagy |  2018. december 11. 10:46

December 7-én tartotta karácsonyváró koncertjét az MH Bakony Harckiképző Központ. Az idén 15. alkalommal megrendezett hangversenyt minden évben köszönetképp tartja az alakulat a partner és civil szervezetek számára, valamint a városban élőknek, az egész évben nyújtott támogatásért, segítségért és a helyőrségben szolgáló katonákba vetett bizalomért.

1599197172
A Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplom adott helyet az idei koncertnek, amely előtt Vokla János ezredes, az alakulat parancsnoka és dr. Márfi Gyula érsek gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját, majd a veszprémi érsek osztotta meg ünnepi gondolatait.

1599197172
Az ünnepi hangulatról a Honvéd Férfikar gondoskodott, közel egyórás előadásával.  Ezt követően az alakulat parancsnoka ajándéktárgyakat átadva fejezte ki köszönetét a Honvéd Férfikarnak a több éve tartó együttműködésért. Dr. Márfi Gyula érseknek a beszédért, Fodor Balázs plébánosnak pedig a helyszín biztosításáért mondott köszönetet.

1599197172
A rendezvényen – mások mellett – részt vett Szabó László dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese.

1599197173
Fotó: Pintér László