Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

27. IMOC: sikeresen végrehajtva!

Szöveg: Bojtos Tibor törzszászlós |  2014. június 21. 13:24

Befejeződött a 27. nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam, amelynek sikeres elvégzéséről az ENSZ által is elismert végzettséget igazoló oklevelet kaptak a hallgatók.

1595974239

A szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK) befejeződött az a háromhetes kurzus, ami június 20-án, pénteken az oklevélátadó ünnepséggel zárult.
Az MH BTKK által szervezett nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam (International Military Observer Course − IMOC) az ENSZ Békeműveleti Főosztály által elismert és akkreditált kiképzési rendezvény, amely minden tekintetben megfelel az ENSZ által támasztott szigorú kiképzési normáknak és követelményeknek.

Legutóbb a 2011. június 6–24. között megrendezett 22. IMOC során, már második alkalommal bizonyította be az intézmény, hogy méltó erre az elismerésre. A 2011-ben sikeresen megújított akkreditáció 2015-ig érvényes.

A mostani tanfolyam május 26-án az úgynevezett „oktatói héttel" kezdődött majd június 2-ától három héten keresztül már a nemzetközi hallgatói állomány felkészítésével folytatódott. A 29 hallgatóból 17-en 11 országból − Algéria, Azerbajdzsán, Egyiptom, Fehéroroszország, Németország, Pakisztán, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tunézia, Vietnam − érkeztek, a többiek pedig a Magyar Honvédség alakulataitól jöttek el a kurzusra.

1595974240

A tanfolyamot záró oklevélátadó ünnepségen Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka méltatta azt a munkát, amit a hallgatók és az ugyancsak nemzetközi oktatói csoport – 5 magyar és 1-1 horvát, finn, lengyel és német oktató − végeztek el az elmúlt hetekben.

Az oktatók és a csapattársak egybehangzó szavazata alapján a szlovén haderőtől érkezett Ivan Ermenc őrnagy „Fair Play" – a legjobb csapatjátékos − díjat kapott. Az őrnagy a tanfolyam során végig kiemelkedően teljesített, társait mindenben segítette, és az elismerés végleges odaítélését a tanfolyam második hetében rendezett egynapos járőrfeladat során tanúsított bajtársiassággal érdemelte ki.

A rendezvény végén Apáti Zoltán ezredes megköszönte a hallgatóknak és az oktatóknak az áldozatos munkát és a konstruktív hozzáállást.