Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

400 km/h felett…

Szöveg: B. T. |  2016. szeptember 29. 18:21

A Magyar Ejtőernyős Szövetség szeptember 23-24-én rendezte meg a II. Gyorsasági Ejtőernyős Bajnokságot, Kaposújlakon.

A hazai találkozóra kilenc „speedy boy" nevezett be, többek között a magyar sebességi csúcstartó és címvédő Bánszki Tamás százados is. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis ejtőernyős kiképző tisztje – aki a Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület versenyzője – felszabadultan készülődhetett a címvédésre, mivel ebben az évben célbaugrásban már felállhatott a világ tetejére a Magyar Honvédség válogatottjával. 

A verseny idején az időjárás kedvezően alakult, és az ugrások értékelésében a rendező segítségére volt a szakág nemzetközi főbírója, Arnold Hohenegger Ausztriából. A versenyugrások kiértékelése után kiderült: Bánszki százados megvédte bajnoki címét 447 km/h-s leggyorsabb eredménnyel, második leggyorsabb Kristály Csongor, a Baranya Ejtőernyős Egyesület tehetséges fiatal ugrója 427 km/h-s, harmadik helyen pedig Verebes Gábor, a Magyar Bázisugró és Ejtőernyős Egyesület versenyzője 402 km/h-s eredménnyel végzett.

1596020722

„Sajnos a verseny alatt nem tudtam megtalálni azt a kívánatos testtartást, ami szükséges lett volna egy jobb, csúcs közeli eredmény eléréséhez. Túlságosan is szerettem volna gyorsulni, de az akarásom a koncentráció rovására ment. A célom továbbra is az 500-as határ átlépése" – mondta a versenyt követően Bánszki Tamás, aki a magyar csúcstartó 484 km/h-s eredménnyel.

A gyorsasági ejtőernyős versenyszám lényege: 4000 méteres magasságból kiugorva minél nagyobb sebességgel haladni a 2700-1700 méter közötti „pályán", majd természetesen biztonságosan ejtőernyőt nyitni és földet érni – bár ez már nem a verseny része. A sebességet fejjel lefelé zuhanva, megfelelő testtartással lehet fokozni, ám ez roppant nehéz és sok gyakorlást igénylő manőver. A speed versenyszámban a világcsúcs jelenleg 601 km/h!