Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

45 hét alatt 1892 bejelentést kaptak a tűzszerészek

Szöveg: Takács Vivien |  2016. november 19. 7:42

A 45. héten, azaz november 7. és november 13. között 31 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 6 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Páricsi Mariann zászlós, az alakulat kommunikációs altisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig összesen 1892 bejelentést kaptak.

November 7-én Jászberénybe vonultak ki a tűzszerészek, mivel a 3117-es úton a 16-os kilométerkőnél egy darab aknavetőgránátot találtak. A robbanószerkezetet a Debrődi Péter százados vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

November 9-én Budapestről kaptak bejelentést a tűzszerészek, miszerint a V. kerületi Szabad sajtó úton találtak egy darab aknavetőgránátot. A „leletet" a Volter József zászlós vezette járőr szállította a központi gyűjtőbe.

Egy nappal később 10-én, szintén Budapesten akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: az I. kerületi Attila úton, egy darab gyalogsági lőszert találtak, amit a Debrődi Péter százados vezette járőr szállított a központi gyűjtőbe.

1596023415

Fotó: archív

Címkéktűzszerész