Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

79 éve született Hüse Károly

Szöveg: MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár |  2019. február 9. 9:28

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár szervezésében idén is megemlékeztek Hüse Károly posztumusz őrnagy, a magyar katonai és polgári ejtőernyőzés egyik legendás alakja születésének évfordulójáról. Az egykori MN 3100 (a 34. Mélységi Felderítő Zászlóalj) ejtőernyős szolgálatának főnöke a 6263. ugrása során Szolnokon szenvedett tragikus balesetet.

1599198765
Az egykori katonasportoló rövid életútjának összegzése után elhangzott kedvenc verse, Váczi Mihály Még nem elég című költeménye. A szolnoki helyőrségben települt alakulatok képviselői mellett az egykori bajtársak is elhelyezték a megemlékezés virágait, köztük Furkó Kálmán nyugállományú ezredes és a néhai őrnagy fia, Hüse Tibor. Az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezetének vezetése nevében Szabovik Zoltán nyugállományú alezredes és vitéz Molnár János nyugállományú őrnagy helyezett el koszorút.

1599198766
A sportoló, aranykoszorús ejtőernyős Hüse Károly 1953-ban kezdett ejtőernyőzni és 1958-ban már első helyezést ért el a megyei ejtőernyős bajnokságon. 1960-ban célba ugró magyar bajnok, illetve a válogatott keret tagja lett. 1960. november 14-én hívták be katonának. 1964-ben Gödöllőn 1000 méteres késleltetett célba ugrásban országos és egyúttal világcsúcsot állított fel. Sportolóként szinte az egész világot bejárta, 1976-ban az olaszországi világbajnokságon 5. helyezést ért el, mellyel történelmet írt, hiszen előtte magyar sportoló addig nem ért el ilyen előkelő eredményt. Ötszázadik ejtőernyős ugrását 1962-ben hajtotta végre, ezt követte 1965-ben az 1000., 1968-ban a 2000., 1971-ben a 3000., 1974-ben a 4000., 1976-ban az 5000., végül 1977-ben a 6000., Kubában. A világon ötödikként érte el ezt a számot.

1599198766
Fotó: MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár