Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

9. Nemzetközi Tartalékostalálkozó Heves megyében

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. december 5. 17:08

Idén immár kilencedik alkalommal tartották meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves megyei szervezete által rendezett nemzetközi tartalékostalálkozót Egerben.

E napon több katonai sportversenyen bizonyíthatták ügyességüket az egri általános és középiskolások a német, francia és magyar tartalékos katonák részvételével, ami nagyon fontos részét képezi a honvédelmi felkészítésnek.

A program lebonyolításában fontos szerepet vállalt az Egri Vitézlő Oskola, a Lenkey Lövészklub, a Noszvaj Honvédelmi Lövészklub, illetve az V. Doberdói Bánlaky Breit József altábornagy Hagyományőrző Egyesület.

Rendhagyó módon, a Németországot képviselő Verband der Reservisten der Bundeswehr Untenfranken tartalékosszervezet immár nyolcadik alkalommal adott át adományként különböző – az egészségügyi gyógyellátásban nagyon jól hasznosítható – anyagokat az egri Markhot Ferenc Kórháznak.

A Heves Megyei Kormányhivatal képviseletében Bozsákovics László mérnök alezredes – a Heves Megyei Védelmi Bizottság titkára – adott át különdíjat a legeredményesebb magyar egyéni sportolónak.