Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A bőrükre megy – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. december 15. 13:32

Nemcsak a repülőgépek, hanem a hajózókat védő ruhák, sisakok is óriási fejlődésen mentek keresztül az elmúlt bő száz esztendő alatt. Az egyszerű kerékpáros bricsesztől eljutottunk a lángálló, kényelmes kezeslábasig és a sarkvidéken is életben tartó aláöltözőkig.

Az 1900-as évek legelején a repülés úttörői az akkor már elterjedtnek számító kerékpárok és motorok világából kölcsönözték az öltözetüket: a korabeli fotókat szemlélve számos alkalommal a bringázáshoz ideális, rövid szárú nadrággal vagy a motorozás elengedhetetlen kellékeivel, a bőrkabáttal és motorosszemüveggel találkozunk. A lassú, drótokból, vászonból és fából eszkábált kezdetleges repülőgépek nyitott fülkéjében ülve a menetszél nem okozott komoly problémát – a gyakori lezuhanásoknál inkább a traumatikus sérülések (koponya- és csonttörések, belső szervek sérülései) jelentettek veszélyt.

A ruházatot illetően az első számottevő fejlődést a Nagy Háború hozta el. Ekkor már a nagyvárosokban számos olyan üzlet működött, ahol az egyre magasabbra emelkedő és gyorsabban száguldó sportrepülők pilótái többrétegű, selyemből, gyapjúból és bőrből készült viseletek közt válogathattak. A világháború során a katonai repülőgépek személyzetét minden országban igyekeztek minél tökéletesebben megvédeni: általános volt a vastag, bőrből varrt kabát, nadrág és csizma. A fejet óvandó, megjelent a szintén bőrből készült „haube", vagyis az első, rendszeresített védősisak. A gyakran olajat vagy hűtővizet „köpködő" motorok ellen sállal védték az arcukat, illetve törölték a szemüvegüket a pilóták.

Egy meglehetősen excentrikus, alig 22 esztendős ausztrál figura, a brit Királyi Repülőhadtest 8. századánál szolgáló F. Sydney Cotton a harcok idején alkotta meg a világ első, kifejezetten katonai pilótáknak szánt ruházatát, a Sidcot-ot. Cotton 1916-ban, egy riasztás alkalmával – az idő rövidsége miatt – a szerelésnél használt olajos kezeslábasban szállt fel Sopwith Camel vadászgépével, hogy megküzdjön a német pilótákkal. A leszállást követően tapasztalta: amíg társai a szokásos ruházatban dideregve szállnak ki a gépeikből, addig őt a koszos, de az olajfoltok miatt impregnált kezeslábas megvédte a hidegtől a nyitott fülkében. Szabadságot vett ki, majd Londonban a Robinson & Cleaver céggel saját elképzelése alapján készíttetett egy szőrmével bélelt, légmentes selyemből varrott, kívül Burberry-anyaggal bevont kezeslábast. A térdek alatt mély zsebeket is kialakíttatott a térképek és az iratok számára.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 13-án megjelent számában!