A fűzfői gyalogköd és a betonba zárt Balaton

Hogyan lett önből katonameteorológus?

Teljesen véletlenül. A Kilián György Repülő-műszaki Főiskolán végeztem sárkányhajtóműves szakon, majd a pápai repülőtérre kerültem, a második üzembentartó századhoz. Egyik kollégám, aki sokat sündörgött a személyügy környékén, egyszer azzal a hírrel jött, hogy el lehetne menni meteorológushallgatónak az ELTE-re, mármint persze sikeres felvételi után. Gondoltam: próbáljuk meg! A sors fintora, hogy engem felvettek, a hírt hozó kollégámat pedig nem… El is végeztem ezt a kétéves, főiskola utáni szaktanfolyamot, és máris Szentkirályszabadján kaptam beosztást, előbb mint meteorológustiszt, később pedig mint a meteorológiai szolgálat főnöke. Húsz évet szolgáltam a repülőtéren, és innen ered a múlt iránti érdeklődésem is. Egy-egy időjárási jelenség kapcsán ugyanis számtalan kérdést kaptam, amelyek azt tudakolták, hogy vajon régebben is előfordult-e már ilyesmi és miért. Nem mindig tudtam a választ, ezért utánanéztem. Ma is vallom, hogy csak az tud jó előrejelzést készíteni, aki ismeri az adott hely éghajlati, klimatológiai sajátosságait. Aki nem ismeri a klímát, az csak találgat. A mai számítógépes modellek ugyan sokat segítenek, de a helyi klimatikus viszonyokkal azok sem számolnak.

Hogyan befolyásolhatják a helyi klimatikus viszonyok a napi előrejelzést?

Tudnunk kell azt, hogy adott térségben milyen jelenség fordulhat elő, milyen gyakorisággal, milyen időjárási szituációkban. Ezeket lehet tipizálni, a számítógép korában ez már egyszerű. Ha ezekben a jelenségekben megtaláljuk a törvényszerűséget, az segít a napi előrejelzésben. Ha például az előrejelzésünk aznapra egészen extrém hőmérsékletet jelez, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy a hely klimatikus sajátosságainak ismeretében ez egyáltalán lehetséges-e.

Tudna mondani egy konkrét példát?

Szentkirályszabadján jellemző időjárási jelenség volt annak idején az úgynevezett „fűzfői gyalogköd." A település a tenger szintje felett 270-300 méter magasan fekszik, míg a Balaton ennél 150 méterrel alacsonyabban. Ősszel és télen derült, hideg időben a völgyeket megüli a köd, ami időnként meg is marad a Balaton medencéjében és nem mozdul. Előfordul azonban, hogy délies széláram hatására a köd elkezd felfelé vándorolni, s annak idején elérte az akkor még működő repteret is. Szerencsére ezt előre lehetett érezni, mert az áramlás a fűzfői gyár akkor még jellegzetes szúrós szagát a köd előhírnökeként hozta a reptérre.

Ha már a Balatont említette: valóban aggódnunk kell a tó miatt?

A Balaton a maga sekély mélységével egy félig sztyeppi tó. Ezeknek a tavaknak az a tulajdonságuk, hogy évezredek alatt eliszaposodnak és szépen feltöltődnek. Azt nem mondom, hogy semmi nem mentheti meg a Balatont, de természetes állapotukban az ilyen tavakat a fentiek jellemzik. Bolgár Mihály piarista tanár, meteorológus, aki kilenc évet élt Veszprémben, rengeteget foglalkozott annak idején a város időjárásával, vízrajzával és a Balatonnal is. Ő már az 1870-es években, a Sió-zsilip kapcsán írt a tó vízszintjével kapcsolatos problémákról. Kereste az okot, hogy vajon miért fogy a Balaton vize, és persze már akkor is az emberi tevékenységben találta ezt meg. Annak idején ugyanis, amikor a déli parton futó vasutat megépítették, nem vették figyelembe azt a tényt, hogy az építés évei bizony aszályosak voltak. Azt hitték, hogy a vasút magassága bőven a Balaton normális vízszintje felett van. Csakhogy aztán megint jött a csapadékos időszak, a vízszint megemelkedett és elöntötte a déli vasúti pályát; télen pedig a szél kitolta rá a jeget. Szabályozni kellett tehát a tó vízszintjét, és ekkor állapították meg a most is ismert 110 centimétert. A tavalyi év egyébként mindenképpen az utóbbi öt esztendő egyik legmelegebb és legszárazabb éve lehet. Ez azért lényeges, mert a meleg nyári napokon a párolgás naponta másfél centiméterrel is tudja csökkenteni a vízszintet.
A felmelegedés bolygónk egészét érinti.

Mennyire kell komolyan vennünk a globális felmelegedést?

Nagyon komolyan kellene venni mindenkinek ezt a kérdést. Önmagában nem az a probléma, hogy a Földünk melegszik, csak épp az üteme kicsit gyors. Az elmúlt évezredek egyik legintenzívebb melegedése a mostani. A légkörben az emberi tevékenység hatására feldúsult a szén-dioxid mennyisége, és ez már nem természetes folyamat. Ehhez hozzájárul az utóbbi évek, évtizedek csapadékszegénysége, ami főleg az európai térségre jellemző. A kettő együtt már veszélyes. Még szomorúbb, hogy igazából a komolyabb döntéshozók beszélnek a legkevesebbet erről a kérdésről… Az átlagpolgár pedig azon a néhány extrémen meleg nyári napon talán foglalkozik a problémával, aztán úgy különben elfelejti. Kevesebbet kellene szemetelni, pazarolni, és kevesebb szén-dioxidot kellene a légkörbe kibocsátani. Nem biztos, hogy azonnal visszafordítható lenne ez a folyamat, de világméretekben kellene lassítani. Jellemző, hogy a nagy világtalálkozók nem mindig hoznak átütő sikert – a gazdasági növekedéshez ugyanis energia kell, azonban megfelelő alternatív energiaforrás nem létezik. A számadatok eléggé rémisztőek: 2050-re, illetve 2100-ra a Kárpát-medencében is 2-5 Celsius-fokos évi középhőmérséklet-emelkedést jósolnak. A csapadékmennyiség pedig a jelenlegi évi átlag felére is csökkenhet, ráadásul területileg és évszakonként is szeszélyes eloszlásban.

(Folytatjuk)

Fotó: Zrínyi Média archív, illusztráció és a szerző