Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A határ mentén is megemlékeztek a buszbalesetben elhunytakról

Szöveg: Dósa Eszter őrmester |  2017. január 26. 9:15

Az ökumenikus imahét zárónapján Szabó György alezredes, református tábori lelkész és Kótai Róbert százados, római katolikus tábori lelkész ökumenikus istentiszteletet tartottak a kelebiai határvédelmi bázis katonái részére.

A határvédelmi bázis első vasárnapi istentisztelete egy szomorú tragédiára való megemlékezéssel kezdődött: a veronai buszbalesetben elhunytak emlékére imádkoztak a lelkészek.
„A honvédség, a katonák számára is példaértékű az a helytállás és önfeláldozás, ahogyan a balesetet elszenvedett gyermek és tanár próbálták menteni társaik életét" – emelte ki Kótai Róbert, római katolikus tábori lelkész.

1596026714

Szabó György református tábori lelkész beszédében az ima szerepét hangsúlyozta. „Egy szívvel, egy lélekkel gondolunk a balesetben elhunyt honfitársainkra és gyászoló családtagjainkra, mert a veszteség nem csak őket érintette, hanem az egész nemzetet" -mondta.

1596026715

A lelkészek látogatást tettek és beszélgettek azokkal a határon szolgálatot teljesítő katonákkal, akik nem tudtak részt venni az istentiszteleten.

1596026715



Fotó: a szerző felvételei