Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hatvanharmadik

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2013. április 17. 15:34

Április 15. rendkívül jeles nap a győri, skarlátpiros barettsapkás honvédek számára, hiszen 1950-ben ezen a napon alapították az első önálló csapatlégvédelmi alakulatot, a 86. Kivonuló Légvédelmi Tüzérezredet. A fegyvernem jelenkori képviselői ünnepi ezredsorakozón elevenítették fel a jogelőd szervezetek történetét, valamint katonai próbatételekkel tisztelegtek nagyra becsült elődeik emléke előtt.

1595952644

Az alegységek a likócsi laktanya alakulóterén sorakoztak fel, ahol Ágoston Miklós
zászlós osztotta meg ünnepi gondolatait. Az 1. légvédelmi rakétaosztály üteg-vezénylőzászlósa kiemelte: „Ezt a napot mi, a légvédelem katonái tettük
ünneppé; nem örököltük, nem kaptuk, hanem teremtettük. Amíg lesz légvédelmi katona,
addig lesz április tizenötödike. Amíg lesz április tizenötödike, addig lesz csapatlégvédelem."

Ágoston zászlós beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy „az alakulatunk
fennállásának ideje alatt szolgálatot teljesítő katonáktól hagyományt, mércét, és mintát kaptunk. Legyünk büszkék erre, és törekedjünk rá,
hogy évtizedekkel később mi is büszkék lehessünk arra, amit utódainknak hagytunk örökül!" 

1595952644

A különleges nap folytatásaként még számos, embert próbáló kihívás várt az alakulat
tagjaira, akik katonai ügyességi versenyen, légpuskalövészeten, valamint kötélhúzásban
küzdhettek meg az elsőségért. A tréfás ügyességi versenyen indulók négy számban mérhették
össze tudásukat, melyek mindegyike – vagyis a súlyokkal ellátott szán tolása, a homokzsák-emelés, a KRAZ-kerék forgatása, valamint az autókerék kalapáccsal való terelése – kemény
feladatnak bizonyult. E nagy fizikai terheléssel járó megmérettetésen végül a 2. légvédelmi
rakétaosztály csapata diadalmaskodott.

A légpuskalövészeten a nyers erő már nem vezetett eredményre, hiszen a legmagasabb
köregység megszerzéséért vívott küzdelemben a kimunkált lőképesség, valamint a
mély koncentráció jelentette a siker kulcsát. Egyéni értékelésben a nők közül Juhász
Éva főtörzsőrmester, míg a férfiaknál Bialkó Norbert főtörzsőrmester bizonyult a
legrátermettebbnek, a csapatok összevetésében pedig a vezetési zászlóalj egysége kerekedett
felül.

A sportesemények sora a kihagyhatatlan kötélhúzással ért véget, melyben a nyolcfős
csapatok viaskodása az ezredtörzs különítményének elsőségét hozta.

1595952645

Visszavágóra leghamarabb egy év múlva, a hatvannegyedik évfordulón lesz lehetőség,
ám addig még rengeteg feladat áll az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei
előtt. Ahogy az elmúlt több mint hat évtized során, úgy idén is folyamatos kiképzésen,
szakharcászati gyakorlatokon, valamint éleslövészeten kell helytállniuk a győri katonáknak,
nem megfeledkezve az alakulat alaprendeltetéséből adódó kötelezettségek teljesítéséről,
vagyis az ország szuverenitásának biztosításáról, légterének védelméről.


Fotók: Törőcsik Krisztina