Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza és a zene szolgálatában

Szöveg: Takács-Tóth Andrea |  2015. december 17. 11:29

„Ki-ki amiben elhivatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt” – e bibliai idézet jegyében rendezte meg immár második alkalommal közösen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata a helyőrségi zenekar év végi hangversenyét.

1596005742


„Az Adventissimo 2.0 – Hazámat szolgálom!"
című koncert üzenete az volt, hogy a katonazenészek felhívják a figyelmet arra a helytállásra, amelyet a katonák nap mint nap tanúsítanak hazánk védelmében. A színpadon az egyesített helyőrségi zenekar, Debrecen és Hódmezővásárhely katonazenészei, illetve a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ifjú művészei együtt adták elő Erkel Ferenc híres operája, a Hunyadi László nyitányát. Gellén Fanni, az Operettszínház ifjú növendéke pedig az A Csitári hegyek alatt… kezdetű magyar népdalt énekelte el, amit hatalmas vastaps fogadott.

A zsúfolásig megtelt teremben dr. Papp László, a város polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: a magyar katonák a déli határszakaszon és külföldön műveleti területen, családjuktól távol védik a hazájukat és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat. A polgármester utalt arra a kiváló együttműködésre is, amely a dandár és a város között már régóta fennáll és erősödik az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeknek is köszönhetően.

1596005742

Az ünnepi gondolatokat követően Johann de Meij Gandalf című alkotása csendült fel, amely közben a zenekar mindennapi életébe tekintett be a koncert közönsége fotókon keresztül. Ezután őfelsége titkos ügynökét, James Bondot is megidézte a zenekar a Skyfall című slágerrel – közreműködtek Mező József és Csige Beáta balett táncosok.

A hangverseny második részében könnyedebb dalokkal szórakoztatták a közönséget a katonazenészek. Elhangzott a Sorskerék című sláger Tóthné Kész Emőke előadásában. Bach egyik leghíresebb szerzeménye a d-moll Toccata és Fuga is szerepelt a repertoáron, amelyet Dohos László nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség Liszt-díjas egykori főkarmestere és egyben a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója vezényelt.

1596005743

Az est folyamán a Disney világa is megelevenedett Hófehérke és a hét törpe meséjén keresztül, illetve Kovács István őrnagy, a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar karmesterének vezényletével. Gellén Fanni előadásában Zséda Szürkepatás című slágere is elvarázsolta az érdeklődőket. A karácsonyi dalok egyik legismertebbje, a White Christmas is szerepelt a repertoáron, amelyet Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere vezényelt. Az est végén a Jégvarázs című mese betétdalára balett produkciót mutatott be a balmazújvárosi Veres Péter Kulturális Központ óvodás és kisiskolás gyermekek kezdő balett csoportja. Sajtos Szilárd százados, a Bocskai-dandár református tábori lelkésze pedig a következő adventi gondolatot osztotta meg a közönséggel. „Közeledjetek az Úrhoz, és Ő is közeledni fog hozzátok. S akkor talán mi is közelebb kerülünk a szeretteinkhez, az otthonunkhoz, s talán az igazi valónkhoz is, s így találunk haza, egymáshoz, Istenhez" – mondta.

A hangverseny záróakkordjaként a katonazenészek együtt énekelték el a Mennyből az angyal… és a Dicsőség… kezdetű karácsonyi énekeket a közönséggel, a koncerten közreműködő gyerekek pedig a dandár rendezvényszervezői által készített karkötőket kaptak karácsonyi ajándék gyanánt.

1596005743

Fotó: Szalka Miklós őrvezető