Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A honvédelmi érdek elsődleges”

Szöveg: Heszler Ramóna Petra |  2017. január 22. 18:26

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szakának hallgatói – az elmúlt évekhez hasonlóan – a napokban szakmai látogatást tettek az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Dózsa György úti objektumában.

1596026501

A katonák Balogh Péter ezredes, az NKE HHK Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyami Központ parancsnokának vezetésével érkeztek az előadássorozatra.

A rendezvényt megnyitva Vanyur Tibor ezredes, az MH KIKNYP parancsnoka a katonai szervezet felépítéséről, feladatrendszeréről beszélt.
A katonai igazgatásról, a területet érintő jogszabályokról, a honvédelmi igazgatás rendszeréről Kálmán László alezredes, parancsnokhelyettes szólt. Gáspár Levente alezredes, toborzó és érdekvédelmi irodavezető pedig a toborzásról, a hadisírgondozásról, honvédelmi nevelésről és az érdekvédelemről tartott előadást.

1596026501

Fotó: a szerző felvételei