Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédelmi miniszterrel találkozott az izraeli nagykövet

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2017. július 14. 14:36

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hivatalában fogadta Yosef Amrani, izraeli nagykövetet, aki Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök július 18-19-i magyarországi látogatását készíti elő.

A találkozón a két fél egyetértett a kétoldalú katonai kapcsolatok erősítésében, illetve keresik a két ország közötti együttműködési lehetőségeket a hadiipar területén is, melyet prioritásként kezelnek.

A látogatáson a partnerek áttekintették a közel-keleti helyzetet, valamint az aktuális biztonságpolitikai kérdéseket, kiemelve az illegális migrációt, és a terrorizmust.

A találkozón során Yosef Amrani izraeli nagykövet elmondta, hogy a jövő heti miniszterelnöki látogatás elsődleges célja a kétoldalú kapcsolatok erősítése minden lehetséges területen, illetve ezek kiterjesztése az Izrael-V4 kapcsolatokra is.

1596036041

Fotó: Dévényi Veronika