Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A humanitarizmus jegyében

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn | Fotó: Gramantik Zoltán |  2020. február 14. 14:44

A Magyar Honvédség és a Katolikus Karitász közötti együttműködés elmúlt hat hónapjának áttekintése volt az egyik kiemelt célja a Petőfi laktanyában megtartott megbeszélésnek február 11-én.

1596076062

A Katolikus Karitász részéről Écsy Gábor országos igazgató és Zagyva Richárd igazgatóhelyettes, míg a dandár részéről Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke és Ócsai Géza alezredes, az MH BHD 32. NHD törzsfőnöke vett részt az eseményen. A találkozót dr. Murinkó Attila ezredes vezette fel, majd Kiss ezredes a dandár bemutatásával, feladatrendszerével ismertette meg a vendégeket.

1596076063

Écsy Gábor tájékoztatásában kiemelte, hogy a Katolikus Karitász elégedett az együttműködés tartalmával, és a tapasztalatok igen pozitívak. Számukra komoly támogatást jelent, hogy adományaik egy részét a honvédség által térítésmentesen bérbe adott, használaton kívüli katonai ingatlanban gyűjthetik össze. „A jövőre vonatkozóan feltétlenül szeretnénk hosszabb távon igénybe venni a részünkre biztosított raktárat" – foglalta össze elképzeléseit az országos igazgató.

A találkozó Ócsai alezredes az egység életéhez kapcsolódó történelmi ismertetőjével, a hagyományápolás látható jeleinek bemutatásával zárult. A közvetlen hangvételű találkozó keretet adott az eddigi tapasztalatok kölcsönös ismertetésére, valamint a levonható következtetések alapján a további lépésekre.

1596076062