Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A kard nemzeti ereklye”

Szöveg: Takács Vivien |  2016. július 14. 9:49

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Honvéd Altiszti Vívó Klubot Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián július 13-án. A rendezvényen bemutatót tartottak a Magyar Szablyavívó Iskola oktatói és növendékei.

1596016593

„Mérföldkőhöz érkeztünk, mert az Altiszti Akadémián, az altisztképzés legfontosabb intézményében elindul ez a nagy hagyományokkal rendelkező vívóiskola" – hangsúlyozta Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosa a megnyitón.

Az ünnepi megnyitón Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka is köszöntötte a megjelenteket. „A kard nekünk évezredek óta nemzeti ereklyénk" – emelte ki a dandártábornok.

1596016593

„A kardvívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág" – tudtuk meg Pézsa Tibor nyugállományú ezredestől. Az olimpiai bajnok kardvívó elmondta, hogy a Borsody-vívórendszer megalapítója, Borsody László vívómester nyolc olimpiai bajnokot nevelt a magyar vívósportnak. „A honvédség segítsége nélkül a kardvívást nem lehet folytatni. Kell egy stabil támasz, amely biztosítja a tehetséges magyar fiataloknak azokat a feltételeket, hogy kardvívásban továbbra is fel tudjanak lépni a dobogó legfelső fokára" – hangsúlyozta a magyar vívósport élő legendája.

1596016593

Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítója beszédében bemutatta a Kertai Zalán festőművész által megfestett katona vívómestereket. Előadásából rövid áttekintést kaptunk többek között Pézsa Tibor, Szűts János, Jekelfalussy Piller György, Borsody László, Berty László, Gellér Alfréd és Leszák Károly életéről és munkásságáról is.

A vívóklubért Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke mondott fohászt, majd ezt követően a résztvevők megtekintették a festőművész kiállítását.

1596016594

A Magyar Szablyavívó Iskola célja, hogy nemzeti kincsünk és büszkeségünk, a magyar szablya újra méltó helyet foglaljon el értékeink között. E cél érdekében alakult meg a Honvéd Altiszti Vívó Klub, ahol lehetőséget kapnak az akadémián dolgozó és tanuló katonák a kardvívás elsajátítására.

1596016594

Fotó: Tóth László