Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kardvívás mesterére emlékeztek

Szöveg: Snoj Péter |  2016. november 13. 9:45

Emléktáblát avattak Jekelfalussy Piller György egri szülőházánál november 11-én, pénteken. Az olimpiai bajnok vívó életpályája előtt Kun Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos és a Magyar Szablyavívó Iskola tisztelgett.

A katonavívó mester életéről idén áprilisban nyílt tárlat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Ezt a megemlékező tisztelgést igyekszik kiegészíteni az az emléktábla, amely az olimpia évében készült el és kapott helyet Jekelfalussy Piller György szülőházának falán. Az avatás fővédnöke dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere volt.

1596023123

„Egy olyan katonasportoló tiszteletére állítunk itt emléket, aki az első és második világháborút is végigharcolta" – fogalmazott Kun Szabó István vezérőrnagy Egerben a honvédelmi tárca képviseletében. Hozzátette, hogy mindemellett nemcsak kardvívásban ért el páratlan eredményeket, de oktatóként tevékenykedett birkózásban és ökölvívásban is: „Kitűnő sportoló és kitűnő katonaember volt."

Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola vezetője varázstükörhöz hasonlította Jekelfalussy Piller György emléktábláját. „Ha magyar szívvel, magyar szemmel nézed, és a kettőhöz még magyar lélek is társul, akkor látsz egy tizennyolc éves fiút, aki rohamgyalogsági kiképzést kapott, akikről tudni, hogy tízből hat sosem tért haza." Újra a tükörre pillantva már egy olyan férfit látni, aki ugyan későn kezdett el vívni, de találkozott egy zsenivel, akit Borsody Lászlónak hívtak. Borsody neve méltatlan módon ismeretlen, hiszen katonavívó mesterként 18 olimpiai aranyat, 17 világbajnoki és 91 magyar bajnoki címet szerzett meg a magyaroknak. Tanárként is hasonló sikereket könyvelhetett el, hiszen tanítványain keresztül harminc olimpiai győzelem, csaknem harminc világbajnoki és száz magyar bajnoki cím kötődik nevéhez.

1596023124

Harmadjára a varázstükörben immáron egy „testőrtisztet, s később egy zászlóalj-parancsnokot látunk Jekelfalussy Piller György személyében. Azon kevés parancsnokok egyike volt, akinek alakulatát a Vörös Hadsereg sosem volt képes szétverni, bekeríteni vagy felmorzsolni." Ugyanebben a tükörben láthatjuk őt 1956-ban, a melbourne-i olimpián is, ahol fiait arra buzdítja, hogy orosz ellenfeleik ellen készülve „miszliket vágjatok belőlük!" Szovjet visszaemlékezések szerint soha addig nem féltek úgy a páston, mint amikor ’56-ban megmérkőztek a magyar vívókkal.

1596023124

A tükör utolsó látomása egy haldokló férfi, akit nyelve teljes és torka részleges eltávolítása sem volt képes eltántorítani az oktatástól. Utolsó idejében különböző gépezetek segítségével volt képes kommunikálni tanítványaival, az Egyesült Államokban létrehozott Pannonia Athletic Clubban.

Az emléktábla felavatását követően a jelenlévők közösen koszorúzták meg azt a katona vívómester tiszteletére.

1596023124


Fotó: Tóth László