Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai hírszerzés története a két háború között

Szöveg: Varga Bernadett zászlós |  2015. március 4. 15:57

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Tudományos Szakkönyvtára szervezésében a Honvédelmi Minisztériumban a napokban mutatták be Szakály Sándor „A 2. vkf. osztály – Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás történetéből 1918−1945” című könyvét.

1595988920

A kötet szerzője − akit dr. Besenyő János alezredes, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Elemző-Értékelő Osztályának megbízott vezetője mutatott be − dr. Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint az MTA Történettudományi Bizottságának tagja, aki 2007-ig a Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Tudományos Tanács elnöke volt, 2011 óta pedig a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke. 2014. január 2. óta a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója.

Közel harminc éve foglalkozik a két háború közötti időszak hadtörténetével. Aktív tudományos munkásságának bizonyítéka, hogy a témakörben évente jelennek meg könyvei, eddig egészen pontosan 22 kötet.

1595988920

„Ezt a kötetet sok utánajárás és forráskutatás eredményeként tarthatjuk a kezünkben; azzal a céllal írtam meg, hogy áttekintést nyújtsak az akkori magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás történetéből az 1918−1945 közötti időszakban" − mondta a könyvről a szerző. 

1595988920

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária