Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint 8500 dzsihádistát öltek meg eddig légicsapásokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 4. 17:06

Több mint 8500 dzsihádistát öltek meg az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet elleni légitámadásaik során Irakban az Egyesült Államok vezette szövetséges erők – közölte március 3-án, kedden a hadműveleteket felügyelő amerikai tábornok.

Lloyd Austin tábornok, a közel-keleti felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) parancsnoka az amerikai képviselőház fegyveres erők bizottságában kijelentette, hogy az Iszlám Állam, amely tavaly nyár óta Irak északi és nyugati kulcsfontosságú részeit vonta korábban ellenőrzése alá, már nem képes elfoglalni és megtartani újabb területeket.

Hozzátette, hogy az IÁ immáron védekezésbe szorult.

Mint mondta: a több mint 8500 megölt dzsihádistán túl, a szövetségesek a szélsőségesek járműveinek százait semmisítették meg. A légicsapások megfosztották az IÁ fegyvereseit attól a képességüktől, hogy bevételeket szerezzenek az olajfinomítók és kőolajtárolók elfoglalása révén, különösen az Irakkal szomszédos Szíriában – közölte.

Az Iszlám Állam „már nem teheti azt, amit a harcok kezdetekor tett, amikor újabb és újabb területeket foglalt el és tartott felügyelete alatt" – hangoztatta az amerikai tábornok.

Az Egyesült Államok által életre hívott, nyugati és arab országokat tömörítő nemzetközi koalíció augusztusban kezdett légicsapásokba az IÁ ellen Irak és Szíria területén, miután a nyár folyamán a dzsihadista szervezet jelentős offenzívát hajtott végre Irak északi és nyugati részén, és nagy területeket hajtott uralma alá.