A kihívásokra mindig felelni kell

Mielőtt az FVKT-tanfolyamról beszélnénk, hadd kezdjem ezúttal is azzal a kérdéssel, amit a múlt héten egy gyémántdiplomás nyugalmazott ezredesnek tettem fel. Mikor jobb katonának lenni: háborúban vagy békeidőben?

Egy katona mindig, békében is a fegyveres küzdelemre készül fel fizikálisan, és erre pallérozza az elméjét. Ez hatja át a mindennapjait. Valójában azonban nem gondolkodtam még sokat ezen a kérdésen. Mióta a felnőtt eszemet tudom, mindig katona voltam, az érettségi után azonnal a katonai főiskola következett, így közel harminc éve hordom az egyenruhát. Eddigi karrierem során háromszor voltam misszióban, kétszer Irakban, egyszer Afganisztánban. Mindenkor ellenséges környezet fogadott, több helyen lőttek ránk. Akár békeidőben, akár ilyen szituációban nagyon jó viselni ezt az egyenruhát. Ilyen összetartó, egymást ennyire támogató profi közösséget nem nagyon ismerek a civil társadalomban. Az egyenruha összeköt minket. Személyes élményként állítom, ha bárhol a világon meghallom a magyar himnuszt, büszke vagyok rá, hogy magyar katona lehetek.

Gondolom, azért más érzés katonának lenni egy irodában és egy harcállásponton.

Mindkettőnek megvan a varázsa. A NATO-ban és a Magyar Honvédségnél is törekednek arra, hogy a békésebb, zajosabb beosztások lehetőleg váltakozzanak, nevezetesen, hogy egy-egy hektikus periódust egy irodai szolgálat kövessen. Ami engem illet, gyakorlatias tisztként én kevésbé szeretek az íróasztal mögött ülni, jobban kedvelem a hadműveleti és kiképző területeket, de örömmel fogadtam el ezt a feladatot− amit a Honvéd Vezérkar főnöktől kaptam −, hogy szervezzem a leendő katonai felsővezetők képzését.

Már említette, és az életrajzában is szerepel a három külföldi misszió. Irakban, ha jól emlékszem, kiképzéssel foglalkozott…

Igen. 2005-ben, két évvel az amerikai invázió után, melynek során feloszlatták az iraki hadsereget, kétségbeesetten próbáltak felállítani valamiféle új, nyugatias mintájú fegyveres erőt. Bagdad külvárosában, Ar Rustamiyahban, a NATO újraalapított egy katonai akadémiát. Mi nem sorkatonákat képeztünk, hanem a katonai akadémia leendő oktatóit. Vagyis egy úgynevezett train-the-trainer képzés során a leendő vezető beosztású tanárokat. Harcedzett alezredesek, ezredesek ültek a padokban. Később már csak mentoráltuk korábbi tanítványainkat, egészen 2011 végéig segítettünk az irakiaknak a katonai vezetőik oktatásának szervezésében.

Nem okozott problémát a kulturális különbség? A katonai képzésszervezés szabályai egyetemesek?

Előfordultak persze problémák is. Ugyanakkor kiderült, hogy a velem szemben ülő iraki tisztek nagyon jól képzett katonák. Sokan közülük nyugat-európai katonai képzőintézményekben szocializálódtak. A hangulatuk persze demoralizált volt, de az volt a mi feladatunk, hogy visszaadjuk nekik a hitet egy működő rendszerben. Mielőtt Irakba mentünk, felkészítettek bennünket az ottani kultúrából: tanultunk a vallásról, a viselkedési szokásokról. Sokat tanultunk a tolmácsainktól is. Szokatlan volt számomra például, hogy arrafelé nem úgy indul egy tárgyalás, hogy köszöntjük egymást, megisszuk a kávét és a témára térünk. Ott egy nagyon hosszú, ceremoniális bevezetés után kezdhettünk csak el érdemben tárgyalni. A gesztusoknak, testtartásnak a mi kultúránktól eltérően más jelentésük is lehet. Mindent átbeszélünk, nem sietünk sehová, ezzel mutatjuk, hogy fontosnak tartjuk a másikat. Ezek voltak a tárgyalások főbb viselkedési szabályai.

Említette, hogy az iraki hadsereget az amerikaiak feloszlatták. Gondolom, Iraknak sincs két garnitúra katonai vezetője. Honnan lehetett új embereket keríteni az újjászervezett fegyveres erőkhöz?

Az alacsonyabb rangú katonákat megkeresték és visszavették. Persze átvilágították őket, hogy kiderüljön, milyen tisztséget viseltek a Ba’ath pártban. Az is fontos még −folytatva a különbségekkel, amikben eltérnek az ottani viszonyok az itteniektől −, hogy milyen népcsoporthoz, törzshöz tartozik egy-egy katonai vezető. Ez olyan információ, amit minden tárgyalás előtt meg kellett szerezni. Előfordult, hogy egy művelet során a „jó fiúk" ugyanahhoz a törzshöz tartoztak, mint a „rossz fiúk". Ez pedig adott esetben komoly problémákat jelentett. Eljutott az információ a „rossz fiúk"-hoz arról, hogy milyen katonai műveletekre készülünk.

Tehát volt két koordináta-rendszer: egy katonai és egy törzsi: ezek birkóztak egymással, hogy melyik kerekedik felül?

Nagyjából így van. És azt kell megérteni, hogy mindennél erősebb a törzsi kötődés. Irak és főleg Afganisztán teljesen törzsi alapokon működik. Először létezik a törzsi vezető, aztán a törzsi vallási vezető, valahol, nagyon messze pedig a központi hatalom, de erre általában gyakorlatilag ügyet sem vetnek.

Ez rossz hír lehet egy katonai vezetőnek, hiszen a hadsereg működése a parancs teljesítésén alapszik. Ha egy másik rendszer mindezt felülírja…

Nem könnyű… Ügyelni kell arra, hogy egy-egy katonai alakulatot lehetőleg egy törzsből toborozzanak. A törzsi összetartozás jelentette a katonai egység kohézióját.

Afganisztánban is kiképzéssel foglalkozott?

Nem, ott a magyar kontingens biztonságával kapcsolatos feladatokat hajtottam végre. Olyan információkat kellett gyűjtenünk, melyek segítségével elkerülhetővé vált egy esetleges támadás ellenünk.

Az ön egyik képzettsége rádiófelderítő. A laikus ezt úgy képzeli, hogy ül valaki egy fejhallgatóval a fülén és tekerget egy gombot, hallgatózik. Ez 2013-ban nagyon naiv elképzelés?

A rádiófelderítés ma még valóban jelenti ezt a dolgot is. A rövidhullámú adásoknál ma is létezik ez a fajta keresés. De az eszközök egyre modernebbek: például szórt spektrumú, frekvenciaugratásos, internetalapon működő berendezések jelennek meg, melyek ráadásul kódolt üzeneteket továbbítanak. Ezeket nagyon nehéz kezelni. A munka során nemcsak az üzenetet igyekszünk „elfogni", de a kisugárzó adó helyét is próbáljuk lokalizálni. A mai rádiófelderítő információtechnológiailag magasan képzett, több idegen nyelvet beszélő munkatársat jelent.

Jelenleg a Felsőfokú Vezető Képző Tanfolyam parancsnoka. Ezt a parancsnoki beosztást úgy kell elképzelni, hogy ön irányítja ténylegesen az itt tanulók tevékenységét?

Igen, de természetesen figyelembe kell venni, hogy itt nem 18 éves, hanem inkább az ötvenhez közelítő, nagy tapasztalattal bíró, alezredesi, ezredesi rangban szolgáló kollégákkal van dolgunk. Demokratikusabban működik a dolog, mint például a honvédtiszt-jelöltek képzésénél, de az alapvető összetartó erő itt is a fegyelem. Én vagyok a felelős a tanórák összeállításáért, a tanfolyam megszervezéséért, lebonyolításáért. Számomra az a feladat, hogy ez a tizenhárom kolléga ezt a tíz hónapot úgy töltse el, hogy felhasználható ismeretekkel távozzon a tanfolyamról. Szeretném, ha úgy gondolnának vissza erre, mint értéket adó, színvonalas időszakra, ahol akár életre szóló barátságok is köttettek. Jelenleg kilenc magyar és négy külföldről érkezett − orosz, kínai, német és olasz − hallgatónk van.

A tanfolyam hasonlít egy klasszikus, nappali tagozatos iskolához?

Ennek a tanfolyamnak elsősorban nem az a célja, hogy a lexikális ismereteket bővítse, szigorú elszámoltatási rendszert működtetve. Megpróbáljuk egy kicsit kinyitni a világot az ezredes, alezredes urak előtt, módot adva számukra a rendszerek (katonai−civil) stratégiai áttekintésére. Azért dolgozunk, hogy mindenki egy kicsit többet lásson abból, aminek eddig csak egy kis szeletével találkozott a saját szakterületén.

Van számonkérés?

Természetesen. Vannak beadandó esszék, dolgozatok, év végére pedig készíteni kell egy záródolgozatot. Félévkor és év végén írásos értékelést adunk a tanfolyam hallgatóiról. A záródolgozatot egy magas rendfokozatú katonákból álló grémium előtt meg kell védeni.

Hány órájuk van egy héten a tanfolyam hallgatóinak?

Ami a kontaktórákat illeti, harminc. Ez egész napi elfoglaltságot jelent, hiszen a külső előadók közül sokan csak délután érnek rá, egyéb teendőik miatt. Akik nálunk tanulnak, mentesítve vannak a korábbi beosztásukból fakadó munkavégzés alól.

Az oktatás csak a klasszikus, frontális módszerrel zajlik?

Igen, de gondolkodunk azon, hogy a későbbiekben modernebb módszerek, például az e-learning alkalmazásával rövidíteni lehessen ezt a tanfolyamot, hiszen tíz hónap mégiscsak hosszú idő arra, hogy a kollégákat kivonjuk a szolgálatból.

A tanfolyam angol nyelven megy? Ezt a külföldi hallgatók miatt is kérdezem.

Nem, alapvetően magyarul zajlik, ugyanakkor elvárás minden főtiszt esetében a tárgyalóképes, felsőfokú szakmai (STANAG 6001) angol nyelvtudás. Ezen a szinten egy NATO-nyelv megbízható ismerete alapvető követelmény már. A kínai, a német, az orosz és az olasz hallgatónk magyar nyelvtanfolyammal kezdte a kurzust.

Megéri valakinek csak azért megtanulni magyarul, hogy ezt a tanfolyamot elvégezze?

Ezt tőlük kellene megkérdezni, de én őszintén hiszem, hogy igen. Egyébként a tervek szerint a német alezredes hallgatónkból katonai attasé lesz itt, Budapesten, a tanfolyam elvégzése után. Remélem, a másik három külföldi hallgató esetében is a küldő nemzetek hosszú távú befektetésnek tekintik tisztjeik magyarországi taníttatását.

Említsünk néhány témát, tantárgyat a tanfolyamról.

A házat az alapjánál kezdik építeni, mi is a hadászati, hadelméleti oktatással indítunk. Ezekre az alapokra építkezve hallanak például a különböző nemzeti hadászati és biztonsági stratégiák összehasonlításáról, találkoznak geopolitikai elemzésekkel. Válsággócokról, az EU és a NATO működéséről, a magyar közigazgatással kapcsolatban is komoly ismereteket adunk át nekik. Ellátogatunk a Honvédelmi Minisztériumba és a Külügyminisztériumba, megismerkedünk az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság működésével, a rendvédelmi szervekkel és a teljes katonai közigazgatással. Tanulmányi programok keretében megyünk el a legfontosabb katonai alakulatokhoz. A második félév végén, a tanfolyam ékkövét jelentő szakmai utak keretében NATO-parancsnokságokat keresünk fel a belgiumi Monsban, valamint teszünk egy hasonló célú, olaszországi körutazást is.

A tanfolyamon, gondolom, fejlesztik a hallgatók vezetői képességeit is. Néhány hónapja dr. Princzinger Péter, a Vezető és Továbbképző Intézet új igazgatója azt mondta, ezek a képességek tanulhatóak, nem feltétlen veleszületett adottságokról beszélhetünk velük kapcsolatban. A katonák között a parancs az parancs, vezetni tehát talán könnyű. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Ha meg kellene fogalmaznom, milyen egy jó katonai vezető, a szakma nagyon magas szintű ismeretével kezdeném, mint alapvető követelménnyel. Kell vezetői rátermettség és egy borzasztó nagy adag empátia, elhivatottság a szervezethez, valamint egy olyasféle képesség, ami szerintem genetikus: hogy az ember késztetést érezzen a vezetővé válásra. Valóban tanulhatóak bizonyos modulok, de szerintem, aki szeret irányítani, abból jobb vezető válik, mint akit csak úgy odasodor az élet. Számomra az a jó vezető, akinek a szervezettől való rövidebb távolléte esetében sem csökken le a teljesítmény, hanem egyenletes marad: értő, jól képzett helyettesei teszik a dolgukat. A vezető menedzseli a rendszert, nem parancsuralmi módon, diktatórikusan irányítja. Ha egy diktatórikus vezető távol van a szervezettől, nem mer helyette senki sem dönteni, lecsökken a teljesítmény. Ez nem helyes − ez az én magánvéleményem. Szerintem egyre több olyan katonai vezető van, aki azokkal a képességekkel rendelkezik, amelyeket említettem. Egyre kevesebb az üvöltözős, a beosztottját megalázó parancsnok. Egy klasszikust, Erwin Rommel tábornokot idézve, a kiabáló parancsnok valamely képességbeli hiányosságát takarja el a túlzott harsányságával.

Valamekkora fegyelemnek azért, gondolom, mindig meg kell maradnia a hadseregben. A parancs végrehajtásánál nem kezdhet el gondolkodni a beosztott…

Igen. Vannak olyan tevékenységek, amiket nem megtanítani kell, hanem „be kell drillezni" őket. Egyes szituációkban működniük kell bizonyos reflexeknek. Például alapvető, hogy mielőtt kiteszi a lábát a lövészárokból a katona, tárat kell cserélnie. Az ehhez hasonló tevékenységeket reflexből kell lereagálni.

Ez már a sokadik tanfolyam. Az eddigi tapasztalatok alapján mit jelent az itteni diplomaszerzés egy katona karrierjében?

Ez a huszonharmadik vezérkari tanfolyam. A tapasztalatok alapján mindenképpen nagy lökést ad a résztvevők pályafutásában, ha itt végeznek. Többen lettek például alezredesekből ezredesek, de olyanra is emlékszem a közelmúltból, hogy néhányan tábornoki rendfokozatig vitték. Kun Szabó István, Lamos Imre tábornokok, de az én volt parancsnokom, Kovács József altábornagy is, aki most a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója, háromcsillagos tábornok lett. Ő 2004-ben, még alezredesként végezte el ezt a tanfolyamot. Hiszem, hogy egy magyar főtisztnek elsősorban a magyar viszonyokat kell ismernie, magyar vezérkari képzésben kell részesülnie. Már említettem a négy külföldi hallgatónkat. Ismereteim alapján az egyetemen idén másodszorra indított tanfolyam következő évfolyamára ismét több ország jelezte részvételi szándékát. Azt hiszem, ez mindenképpen ennek a tanfolyamnak az elismertségét, hírnevét jelzi. Úgy gondolom, hogy a tanfolyam keretében a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára is kiemelkedően hasznos tevékenységet hajtunk végre kollégáimmal.