A kilencezredik ugrás előtt

A rövid elméleti kiképzést még rövidebb gyakorlati megvalósítás követte. Ez 1985. június 29-én volt. Az első ejtőernyőzés olyan természetesnek tűnt, mert nem tudtam, mire számíthatok: kiugrottam a gépből, a bekötött kupolás ernyő automatikusan kinyílt, én eleinte kéket és zöldet láttam, majd hosszúnak tűnő nagy csend, végül földet érés. Este semmi alvás, a következő nap következő ugrásainál azonban a majréval együtt hullottam alá. A tizedik után következett a kézi ugrás, azaz én nyitottam az ernyőt. A legendás MHSZ keretén belül hajtottuk végre az ugrásokat, mely klub segítségével más sportágak mellett a vitorlázórepüléssel és a kispuskalövéssel is megpróbálkoztam. Akkoriban a Magyar Honvédelmi Szövetségnek nagy elismertsége volt, és sok lehetőséget biztosított a fiataloknak erejük, bátorságuk és ügyességük fitogtatására" – mesélte első élményeit Gábor.

A fiatalember elmondta, hogy miután siklóernyővel is stabilan tudott már ugrani, bedobták a mély vízbe. Eleinte a szocialista országok közötti négytusaversenyeken bizonyíthatott nemzetközi porondon, ami célba ugrásból, 100 méteres úszásból, 3000 méteres terepfutásból és 50 méteres kispuskalövészetből állt. Amikor bevonult sorkatonának Szolnokra, 1989-ben ifjoncként a magyar tusaválogatott, leszerelésének évében, 1991-ben pedig már a nagyválogatott biztos tagjának számított. Ekkor kérdezték meg felettesei, hogy bent maradna-e a honvédség kötelékében.

Ő igent mondott, és felnőtt férfiként munkahelyet is kapott Szolnokon, a Rékasi úti laktanyában, a bercsényisek alakulatában. Mindezzel együtt – a húszéves soproni után – egy újabb „hosszú lejáratú" életet a megyeszékhelyen. Katonaválogatottsága mellett a rendszerváltás után megalakult „civil" Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület (SZHESE) égisze alatt továbbra is bizonyíthatott a válogatottban.

„Magyar bajnoki címem nem is tudom, mennyi van" – sorolta eredményeit Gábor, aki nem nagyképűségből tájékozatlan sikereit illetően, hanem épp ellenkezőleg, inkább szerénységéből kifolyólag nem tartja pontosan számon, mennyi érmet is halmozott össze otthonában a tegnapi, azaz a 2014. augusztus 1-jei 8924. ugrása előtt. Egyéniben a stílusugrásban legalább három, célbaugrásban pedig két aranyat szerzett, csapatban viszont célbaugrásban örökös bajnoknak számít, azaz húsz fölött tartják számon országos bajnoki címeinek számát. Mindezek felül Alpok-Adria-, Európa- és világkupát is többször nyert. „Ez mind szép és jó, de rettentően sajnálom, hogy három világbajnokságon indultam, és mindhármon ezüstérmesek lettünk csapatban. Ez különösen fájó, főleg, hogy mindannyiszor vagy egyetlen centiméter, vagy a „szétugrás" döntötte el a vb-arany sorsát" – meséli Gábor, aki Algériától Indiáig, Abu-Dzabitól Londonig számos felhő mögül ugrott ejtőernyőjével a célba.

„A lehetőségek szerint évente 150–200 ugrást hajtok végre. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis zászlósaként ejtőernyőzést oktatok fiataloknak, s tagja vagyok a válogatottnak. Ne történjen semmi, de ősszel vélhetően teljesítem a kilencezredik ugrásomat, s ha minden az elképzeléseim szerint halad, akkor 50 évesen fogok földet érni a jubileumi tízezredik ejtőernyőzésem után."