Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva tagadja, hogy orosz hadoszlopot semmisítettek volna meg Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 17. 12:11

A moszkvai védelmi minisztérium tagadta augusztus 15-én pénteken, hogy orosz hadoszlop lépett volna Ukrajna területére, így azt is, hogy az ukrán hadsereg egy ilyet semmisített volna meg.

„Nem létezik semmilyen orosz hadoszlop, amely éjjel vagy akár nappal átlépte volna az orosz-ukrán határt" – mondta a védelmi tárca szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy.

A szóvivő légből kapottaknak nevezte az orosz hadoszlopról szóló jelentéseket, és azt mondta, nem szabad, hogy bármely ország vezetője komolyan vegye „az ilyen, újságírói feltételezéseken alapuló" híreket. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán hadsereg „egy fantomot semmisített meg, és nem menekülteket vagy a saját katonáit".

Korábban a The Guardian brit napilap tudósítója a Twitterre több olyan fényképet töltött fel, amelyek állítása szerint Ukrajnába behatoló orosz harcjárműveket ábrázolnak. Később az ukrán „terrorellenes műveletek" parancsnoksága és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár is megerősítette, hogy orosz behatolás történt Ukrajnába péntekre virradó éjjel.

Petro Porosenko elnök hivatala péntek este arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette az Oroszországból behatolt harcjárműoszlop nagy részét. Az Európai Unió külügyminiszterei pedig arra szólították fel Moszkvát, hogy szüntesse be ellenséges tevékenységét az ukrán határnál.