A konyhasó csodája

Szöveg: Snoj Péter | 2015. szeptember 24. 7:24

A haditudósítás kialakulásáról és történelméről tartott előadást Kiséri-Nagy Ferenc fotográfus, a Néphadsereg újság, majd később a Magyar Honvéd magazin egykori munkatársa szeptember 22-én. A 161 éves múltra visszatekintő, a háborúkat megörökítő műfaj kapcsán számos magyar fotográfusra lehetünk büszkék.

Bevezetőjében Kiséri-Nagy Ferenc elmesélte hallgatóságának a fotográfia kialakulásának izgalmas, olykor varázslatnak tűnő folyamatát. Aki ismeri e történetet, minden bizonnyal hallott már Louis-Jacques-Mandé Daguerre francia vegyészről. Ő alkotta meg a dagerrotípiát, azaz az első sikeres fotografikus módszert. Habár Daguerre tudatosan állította össze a próbálkozásokra szánt vegyszereket, sokáig mégsem sikerült előrelépést elérnie. Ezért is őt is meglepte, amikor az egyik reggel a tárolószekrényből egy sikeresen rögzített képet húzott elő. Pechjére végig kellett próbálnia az összes – a szekrényben található – vegyszer kombinációját, mire kiderült, hogy a konyhasó párlata mentette meg azt a bizonyos képet az eltűnés elől.
A dagerrotípia módszerének sikere új erőt és irányt adott a kísérleteknek. Ennek hála alakult ki később a nedves kollódiumos eljárás, majd pedig az Eastman Kodak-féle tekercses negatív találmánya.

A fotográfia műfajával szinte azonos időben jelent meg a haditudósítás is. Két úttörője ismert: Roger Fenton, illetve Szathmáry-Pap Károly, akik 1854-től a krími háborúban kamatoztatták a sikeres képalkotás képességét. A hadi fotográfusok sorában a harmadik helyet Alexander Gardnernek kell adni, aki 1862-ben Gettysburgnél örökítette meg az eseményeket.
Munkásságuk olyannyira sikeressé vált, hogy eztán minden háborús konfliktusban jelen voltak a haditudósítók, hogy hírt vigyenek a sikerekről, vagy épp a vereségekről.

Magyarországon először a Nagy Háborúban működtek haditudósító csoportok, amelyek elsősorban a bevonultatott civil művészekből álltak. Érdekesség, hogy eredetileg egyetlen fotográfus sem volt közöttük, mert a hadvezetés fontosabbnak tartotta, hogy a háború – akkor még közelinek hitt – végére a szobrászok és festők már készen álljanak a hősi portrék és dicsőítő mementók elkészítésére. Hogy fotók is szerepelhessenek a a haditudósítások mellett a napilapokban, a fronton szolgáló bakákat ösztönözték képek készítésére, különböző pályázatok útján.

Így ismerhette meg a világ Kertész Andor munkásságát, akit talán jobban ismer mindenki művésznevén, André Kertészként. Ugyanígy a háború forgatagában szerzett nevet magának Balogh Rudolf is, aki az első után a második világégés során is számos képet készített a magyar katonákról és frontvonalbeli életükről. Leghíresebb fotóanyaga az erdélyi bevonulások alatt készült, ám negatívjainak nagyja egy bombázás során megsemmisült.

A második világháborús haditudósító század – aminek mérete valójában csak egy rajt tett ki, de a háború alatt csaknem 500 ezer felvételt készítettek – tagja volt dr. Szentpétery Tibor is, akinek arcát és fényképezőgépét mindenki ismerheti, aki járt már a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum állandó kiállításain. A második világháborús magyar egyenruhák és felszerelések között találni egy szétlőtt fényképezőgépet, mögötte a fotóval, amin ugyanazt a gépet tartja kezében a tulajdonosa. A gép és kép története, hogy Szentpétery épp az előrenyomuló magyar katonákat örökítette meg, amikor egy orosz mesterlövész célba vette és tüzet nyitott rá. A golyót a masina, illetve annak lencsesora állította meg, ezzel megmentve a haditudósító életét.

Haditudósításról lévén szó, Kiséri-Nagy Ferenc előadásából természetesen nem maradhatott ki Robert Capa munkásságának bemutatása, illetve azon alkotók életpályájának ismertetése sem, akik második világháborút követő években megalakult Néphadsereg és később a Magyar Honvéd magazinokat ma már történelmi jelentőségű fotográfiákkal gazdagították.