Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legacélosabb „kockák”

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Ruzsa István |  2020. május 14. 8:28

Kilenc harckocsi dübörgése verte fel a szomódi gyakorlótér tavaszi csendjét május 13-án. A negyven tonnás lánctalpasok segítségével a harckocsizó fegyvernemi altiszti szakmai tanfolyam résztvevői, azaz az „Acélkockák” hajtottak végre harcászati foglalkozást.

1596079240

A két harckocsiszakasz T-72-esei – valamint a kiképzést segítő állomány – az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóaljtól érkezett, hogy támogassa a leendő altisztek szakmai képzését.

 Zajácz Tamás hadnagy, a zászlóalj 2. század 3. szakaszának – jelenleg az „Acélkockák" első szakaszának – parancsnoka elmondta: ezen a napon a védelmi tevékenységet, ezen belül is a védelmi terepszakasz elfoglalását, illetve elhagyását gyakorolták be leendő kollégáikkal. Nem véletlen ez a megnevezés: a 12 hetes tatai kiképzést követően a szentendrei MH Altiszti Akadémián vizsgáznak a tanultakból. Az eskütétel után pedig már Tatán várják majd őket első beosztásaik.

A kiképző szeme persze pontosan látta, mi volt a legnagyobb meglepetés a kiképzendőknek: amikor a folyamatos mozgásokat, mozzanatokat kellett végrehajtani. Itt volt lehetőségük először huzamosabb ideig terepen mozgó harckocsival dolgozni. A mozgás, annak irányítása, a kezelőszemélyzet munkájának összehangolása – nem egyszerű feladat.

1596079243

Az első szakasz tíz kiképzés alatt álló katonája öt T-72-es harckocsival gyakorolhatott. A  „tízek" egyike volt Németh Dániel közkatona, aki kifejezetten katonai pályára készült. S mint a harckocsiból kiszálló katona széles mosolya messziről jelezte: az sem véletlen, hogy pont ezt a szakágat választotta.

„A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium után nem jöhetett más szóba, mint Szentendre és az MH Altiszti Akadémia" – mondta a fiatal közkatona. Igaz, ekkor még nem gondolta volna, hogy egyszer Tatán lehet harckocsizó.

A „lánctalpas Acélkockák" találkozása a legendás T-72-esekkel is kiválóan sikerült. Nem csupán a kiképzők szerint bánnak egyre ügyesebben a rájuk bízott harcjárművekkel, de a leendő harckocsizó altisztek is örülnek annak, hogy erre a technikára kapnak kiképzést. „Szinte mindenki, aki valaha harckocsizó volt, az ezen tanult, ezért jó alapot kapunk mi is" – tette hozzá Németh Dániel.

GALÉRIA