Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legfőbb cél a biztonság augusztus 20-án

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. augusztus 11. 12:34

Minden részt vevő szervezet kiemelt feladatának tekinti az augusztus 20-i ünnepség biztonságos lebonyolítását. A Magyar Honvédség még több feladatot kapott az államalapítás ünnepén − jelentették be az érintett szervezetek képviselői augusztus 11-én kedden, a Gellért-hegyen tartott sajtótájékoztatójukon.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az augusztus 20-i ünnepség a Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdődik, majd pedig tisztavatással folytatódik és este 21 órakor a tűzijátékkal zárul. A budai fonódó villamos építése miatt nemcsak a Dunán úszó pontonokon, hanem a Gellért-hegyen is kialakítanak kilövési pontokat. A tűzijáték lebonyolításában idén a Magyar Honvédség is részt vesz: a katonák építik a Dunán azt a két pontonhidat, amelyről fellövik majd a pirotechnikai eszközöket.

1595998536

Az úgynevezett Operatív Törzs is szolgálatba lép az ünnepen: 20-án 7 órától kezdik meg munkáikat az érintett szakemberek, és egészen az utolsó mozzanatig dolgoznak majd. A törzsben egyébként a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a mentők és a meteorológiai szolgálat munkatársai is jelen vannak, és félóránként összegzik a beérkező jelentéseket. A szervezet vezetője − Kun Szabó István − ezen információk alapján dönthet a programok módosításáról, adott esetben pedig azok eltörléséről is. A vezérőrnagy szavai szerint a törzs legfontosabb feladata a személyi védelem, ennek rendelnek alá minden mást.

Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő emlékeztetett: a feladat nem új, csak a helyszín változott, bár az a múltban is volt arra példa, hogy a Gellért-hegyről lőtték fel a tűzijátékot. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az ünnepre egy biztosítási tervet dolgozott ki és bővítette 33 fővel az aznap szolgálatot teljesítő munkatársai számát. A Gellért-hegyen összesen 100 fővel és 19 gépjárművel lesznek jelen, ráadásul már a tűzijáték megkezdése előtt eláztatják az érintett területet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelem a Dunán is jelen lesz: három mentőhajóval és a tűzoltóhajóval, illetve a búváraikkal látnak majd el szolgálatot.

1595998536

A rendőrség is kiemelt feladatának tekinti az állami ünnep biztosítását − hangsúlyozta Szabóné Csontos Stefánia rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának vezetője. Hozzátette, hogy eddig 148 bejelentést kaptak az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó rendezvényekről, amelyek között szerepelnek az állami, az önkormányzati és kulturális események, de vannak olyanok is, amelyek a gyülekezési törvény hatálya alá esők. Elmondta azt is, hogy a dunai vízi rendészeti rendőrkapitányság munkatársai augusztus 20-án 17.30-tól részleges, 20.30-tól pedig teljes zárást hajtanak végre a folyó budapesti szakaszán. A vízi forgalom csak 22 óra után indulhat meg újra a Dunán − tette hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója elmondta: részletes mentési tervet dolgoztak ki az idei ünnepség kapcsán. E szerint 34 plusz mentőegységet állítanak szolgálatba: 26 kint lesz a különböző helyszíneken, 8 mentőegység pedig a közeli mentőállomásokon lesz tartalékban. A mentőszolgálat tömeges baleseti egységekkel is készül. A felszereléshez tartozik egy percek alatt bárhol felállítható tömeges baleseti sátor, amely szükség esetén ellátóhelyként működhet. Győrfi Pál szavai szerint nemcsak a különböző helyszíneken lesznek készenlétben, hiszen egy külön mentési-irányítási központ is működni fog az ünnep alatt. A kommunikációs igazgató az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra figyelmeztetett: az ünnepi rendezvényeken jellemzően rosszullétek, ájulások, leesések miatt kell a kollégáinak intézkedniük.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária