Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második világháborús repülő és pilótájának maradványait ásták ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 11. 11:28

Hetven év után ásták ki egy második világháborús katonai repülőgép roncsait és pilótájának maradványait Németország Baden-Württemberg tartományában.

A Thunderbolt P47 típusú gép 1945. február 14-én egy ottersweieri gyümölcsösbe zuhant, a Párizsból származó, 25 éves Antoine Allard vezette.

Uwe Benkel roncskereső a föld alatt mintegy négy méter mélységben állapította meg a maradványok helyét. A roncsok hétvégi kiásásán franciák is részt vettek.

A hajdani szerencsétlenség szemtanúi is figyelemmel kísérték a több órát igénybe vevő munkát.

Benkel szerint egyelőre nem tudni, hová temetik a francia pilótát. A becsapódás helyét eddig emlékkő jelezte. A szemtanúk elmondása alapján a repülő azért zuhant le, mert a levegőben egy másik géppel ütközött össze.